2009. május 22., 10:422009. május 22., 10:42
„Olyan tömbházról is tudok, amelynek egyik részén egyféle, másik szintjén másféle számozás szerint vannak a lakások, így értelemszerűen a bennük élőket is eltérő címre regisztrálták a nyilvántartások” – indokolta a felülvizsgálat szükségességét az elöljáró.
Mint mondta, a projekten három szakértő dolgozik, de akkora volumenű munkáról van szó, hogy év végére csak felét fejezik be. Decemberig a belvárosban mérik fel a terepet, itt 85 utcát ellenőriznek. „Az esetleges változások nem érintik hátrányosan a lakókat. A cseréket, átírásokat a hivatal regisztrálja, és az érdekelteknek térítésmentesen rendelkezésére bocsátja. A kiadott igazolások nyomán később, ha a szükség úgy kívánja, módosíthatják a személyi igazolványukat, a telekkönyvi kivonatot. Nem kell mindenkinek azonnal cserélnie ezeket” – közölte lapunk kérdésére Ilyés.
A partiumi megyeközpontban 420 utcát tartanak számon, 20 az utóbbi években létesült, soknak még neve sincsen. Ugyanakkor olyan épületek, utcák is szerepelnek a nyilvántartásokban, amelyek már évek óta nem léteznek. „Nagy szükség van a tervezett rendszerezésre, mert ha most nem lépünk, még nagyobb lesz a káosz” – vélte a városvezető.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.