A mesterséges intelligencia segítségével könnyűszerrel meg lehet oldani bármilyen írásbeli házi feladatot
Fotó: Freepik.com
Az írásbeli házi feladatok okafogyottá váltak a mesterséges intelligencia térhódítása miatt – szögezte le Daniel David oktatási és kutatási miniszter.
2025. március 22., 11:052025. március 22., 11:05
2025. március 22., 11:112025. március 22., 11:11
Daniel David szaktárcavezető, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, pszichológiaprofesszor azt mondta, az egyetemen megtiltotta az oktatóknak, hogy csak az írásbeli dolgozatok alapján értékeljék a diákokat – idézte a tárcavezetőt az edupedu.ro oktatási portál.
a héten egy Máramaros megyei vitán.
Daniel David a Máramaros megyei tanfelügyelőség által március 20-án, csütörtökön a tanárok és iskolaigazgatók számára szervezett, Hatékony tanórák – az 50 perc hatékony kihasználása című rendezvény meghívott előadója volt.
„A mesterséges intelligencia használatával nincs probléma. De a megméretettés legyen szóbeli, hogy a pedagógus lássa, hogy a diák megértette-e az anyagot, a témát” – mondta a miniszter. Azt is kifejtette, hogy az oktatásban túl nagy hangsúlyt fektetnek Romániában a megtanulandó leckékre, holott egy tantárgyra szánt időnek akár 25 százalékát is fel lehet használni más tevékenységekre, például: a tanultak elmélyítésére, annak megbeszélésére, hogy
a pedagógusok számára pedig kihívást jelent, hogy a tanítás és az értékelés új módszereiben gondolkodjanak.
Középiskolás diákok számára szervez nyílt napokat a Protestáns Teológiai Intézet. Kató Szabolcs Ferenc dékánhelyettes a lelkészi hivatáshoz szükséges belső motivációról és a lelkipásztorképzés kihívásairól beszélt a Krónikának.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
1 hozzászólás