A római kori Napoca település erődítésének falrészét a napokban tárták fel az Erdélyi Történeti Múzeum régészei a Műszaki Egyetem mellett
Fotó: Emil Boc/Facebook
Újabb római kori falmaradványt tenne a nagyközönség számára is láthatóvá az önkormányzat Kolozsvár belvárosában – jelentette be hétfőn Emil Boc polgármester, aki szerint a napokban talált lelet a dák-római folytonosságot, a kincses város több ezer éves múltját bizonyítja.
2024. március 18., 18:212024. március 18., 18:21
2024. március 18., 18:342024. március 18., 18:34
Kolozsvár elöljárója Facebook-oldalán közölte, az önkormányzat eredeti helyén akarja megőrizni a belvárosi I. L. Caragiale parkban, az egykori baromfipiac helyén talált római kori falmaradványt és láthatóvá akarja tenni a látogatók számára. A római kori Napoca település erődítésének falrészét a napokban tárták fel az Erdélyi Történeti Múzeum régészei a Műszaki Egyetem mellett, ugyanazon a helyen, ahol pár hete a középkori városfalat is megtalálták.
„A római Napoca város bejáratánál lévő fal, melyet a Kr. utáni 119-271. évekre datálnak, egy rómaiak által épített biztonságos alapot mutat, melyet később a szászok is használtak a város erődítéséhez” – idézte a polgármester bejegyzését az MTI.
Fotó: Emil Boc/Facebook
Boc közölte: a szakemberek szerint ez Hadrianus császár idejéből származhat, aki a települést városi rangra emelte. Hozzátette, a leletek bemutatása a parkfelújítás része lesz, melynek célja egy hívogató zöldövezet kialakítása a belvárosban. „Azt szeretnénk, hogy a térrendezéssel megoldást találjunk a leletek konzerválására és a helyszínen való megőrzésére, hogy láthassa minden román és történelemkedvelő, a tanárok ide jöhessenek órát tartani, és a diákok láthassák a történelmünket, a román nép történelmét” – írta közösségi oldalán Emil Boc.
Emil Boc polgármester (balról az ötödik) azt szeretné, hogy a térrendezéssel megoldást találjanak a leletek konzerválására és a helyszínen való megőrzésére
Fotó: Emil Boc/Facebook
Az ókori leleteket Raluca Turcan művelődési miniszter is megtekintette a hétvégén Kolozsváron tett látogatása alkalmával és „óriási jelentőségűnek” nevezte azokat. Hozzátette: örül, hogy az Emil Boc vezette kolozsvári közigazgatás úgy döntött, a Caragiale park rendezésével ezt a kivételes felfedezést is közkinccsé teszi. A tárcavezető ámutatott: a felfedezés alátámasztja azt a szakemberek által már régóta sejtett tényt, hogy a középkori erődítés részben a római kori falakra épült.
George Cupcea régész, az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársa korábban a helyi Szabadság napilapnak úgy nyilatkozott: a régészeti feltárás alatt arra számítanak, hogy a római és a középkori erődítés vonalai egybeesnek a térségben. Az ásatás előrehaladtával ez be is igazolódott.
Fotó: Emil Boc/Facebook
Kolozsváron tavaly októberben kezdődtek el a telefonpalota melletti park felújítási munkálatai, melyek részeként a belvároson áthaladó patakot, a Malomárkot is kitakarják, miután ezen a szakaszon a kommunizmusban befedték. A kivitelezőnek 14 hónap alatt kell elkészülnie a munkával. Erdély fővárosában az elmúlt években a belvárosi útfelújítások során a középkori vár több kapujának az alapjait is megtalálták. Római kori leletek is felszínre kerültek korábban, az 1990-es években két oszlopfőt és egy hatméteres falat is találtak, melyeket az ókori város fórumaként valószínűsítettek.
Fotó: Emil Boc/Facebook
Gheorghe Funar akkori polgármester a Mátyás-szoborcsoportot is el akarta költöztetni a Főtérről az ásatások folytatása miatt, de a szakemberek beavatkozása végül meghiúsította tervét. Kolozsvár főterén emiatt hosszú évekig gödör éktelenkedett, melyet végül betemettek, az ókori leleteket pedig üvegtetővel fedték be.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!