Bezár az égbolt. Sok bosszúságot okoz, hogy csak 7 és 19 óra között üzemel a brassói reptér
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
Amennyire régóta várta a térség a brassói nemzetközi repülőteret, annyira nem alakulnak kedvezően a dolgok: a Dan Air a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) után nekiment a légikikötő menedzsmentjének is, nem kevesebbet állítva, mint hogy átverték őket.
2023. június 16., 15:502023. június 16., 15:50
2023. június 16., 16:102023. június 16., 16:10
Miután nagy csinnadrattával, bukaresti és helyi politikusok tucatjainak részvételével felavatták csütörtökön délelőtt a brassói repülőteret, az ünnepi kellékek eltávolítása után mindenki azt várta volna, hogy az élet a rendes kerékvágásába lép, indulnak az első menetrend szerinti, majd a charter járatok, és sorra jelentik be az újabb és újabb légitársaságokat, illetve célpontokat. Egyelőre azonban nem ez történik.
Mégpedig azáltal, hogy a reptér csak 7 és 19 óra között tarthat nyitva, így több itteni járatukat is kénytelenek voltak összevonni a bukarestiekkel. A cég a ROMATSA-ra hárította a felelősséget, annak vezérigazgatója, Adrian Cojocna viszont csütörtökön közölte, a reptér vezetősége döntött a nyitvatartási rendről.
A légitársaság alapítója, az olasz állampolgárságú Matt Ian David azonban nem hagyja annyiban. Már péntekre virradóra kiadott egy dörgedelmes sajtóközleményt, amelyben egyebek mellett arról is lerántotta a leplet, hogy ők mindvégig együttműködtek a hatóságokkal,
Csak úgy hemzsegtek a politikusok a csütörtöki avatón
Fotó: Bodor Tünde
A Bizbrașov.ro helyi portál által idézett közleményből kiderül, hogy a Dan Air gépe 7.30 órakor ért volna Bukarestből Brassóba, hogy ott felvegye a Németországba tartó az utasokat, de végül csak 8.45-kor indultak el, hogy az állami légitársaságé legyen a dicsőség.
Holott erőfeszítést csak egy maroknyi ember hozott ennek érdekében, Anghel úr, Veștea úr (Adrian Veștea, aki csütörtökön még a Brassó megyei közgyűlés elnökeként vágta át a szalagot a légikikötőben, de azóta már ő a fejlesztési miniszter – szerk. megj.), és semmiképpen sem a politikai szereplők, akik bejárták a helyet, egyet kirándultak a hegyekbe. Még egyszer: a polgárok pénzén” – fakadt ki az éjszakai órában a légitársaság alapítója. Egyúttal ígéretet tett:
Matt Ian David bosszúságát a korábban jelzettek mellett az is okozta, hogy kis híján Vidombákon maradt éjszakára az egyik gépük. Nagy erőfeszítések révén, épp csak 18.59 órakor sikerült elindulniuk Nürnbergbe, miközben – állítása szerint – a légiirányítók folyamatosan nyomást gyakoroltak rájuk, hogy ha 19 óráig nem szállnak fel, utána ezt már nem tehetik meg.
„A Dan Airnek köszönhetően és a román hatóságok mindenféle támogatása nélkül, a történelem meg fogja mutatni, hogy a brassói reptér egy sikertörténet, működőképes, és már az első naptól menetrend szerinti járatai vannak” – fogalmazott a közleményben Matt Ian David.
A politikusok elmentek, a botrány maradt
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
Megoldást is kínált a hatóságoknak, jelezve, ha azért nem lehet nyitva 19 óra után a légikikötő, mert az aradi virtuális irányítótorony munkatársai csak addig dolgoznak, akkor a napi több száz járatot lemenedzselő otopeni-i légikikötő forgalomirányítói átvehetnék a feladatokat a késő esti és éjszakai órákra. Így nem fordulna elő az, hogy
Ugyanakkor a pénteki müncheni gép sem tudott elindulni, a járatösszevonás miatt ugyanis változott az érkezési óra, a németországi NATO-gyakorlat miatt pedig törölni kellett a járatot. A bejelentések szerint a gép végül szombaton indul útnak.
Ian Matt David a BizBrașov.ro portálnak nyilatkozva pénteken újfent aláhúzta: mindezeket a gondokat az okozza, hogy a reptér képviselői egészen a nyitás napjáig azzal áltatták őket, hogy a járatok a hivatalos nyitvatartási időn kívül is le- meg felszállhatnak.
„Nem ócsárolhatom Anghel urat, a brassói reptér igazgatóját, amiért a saját érdekét tartotta szem előtt, és szándékosan megtévesztett bennünket annak érdekében, hogy a reptérnyitás napja ne olyan legyen, amelyre a polgárok és a sajtó is csak úgy emlékezne, hogy ott sétáltak és szórakoztak a politikusok az adófizetők pénzéből. Miután állandóan arról biztosítottak, hogy bármely órában üzemelhetünk, folytattuk szolgáltatásaink népszerűsítését, és ígéretet tettünk utasainknak, amelyeket most, az első járatok esetében nem tudtunk teljesen betartani” – fogalmazott a Dan Air alapítója.
Ian Matt David arra számít, továbbra is nagy lesz a kavarodás a járatok körül.
Mivel sürgősségi eljárásról van szó, a légiforgalom-irányító szolgálatnak választ kell adnia, amit követően elindulhat a per, amellyel a Dan Air szeretné elérni, hogy meghosszabbítsák az aradi virtuális torony nyitásrendjét.
A ROMATSA amúgy váltig állítja, hogy a reptér illetékeseivel márciusban megkötött megállapodás ezt a 12 órás nyitva tartást irányozza elő. Jelezték egyúttal, hogy hozzájuk nem futott be a nyitási rend módosítását igénylő hivatalos kérés.
És eljött az oly régóta várt nap: hivatalosan is beindul a légi közlekedés a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren. Csütörtökön reggel szállt le az első repülőgép a légikikötőben.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!