Csomortányi: „megvan az első fontos bírósági győzelem a székelyhídi választási csalás ügyében”

Csomortányi István: pénteken az ítélőtábla kimondta, hogy a nagyváradi törvényszék köteles érdemben tárgyalni a székelyhídi választási csalás ügyét

Csomortányi István: pénteken az ítélőtábla kimondta, hogy a nagyváradi törvényszék köteles érdemben tárgyalni a székelyhídi választási csalás ügyét

Fotó: Rab Zoltán

„Megvan az első fontos bírósági győzelem a székelyhídi választási csalás ügyében!” – jelentette be pénteken Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Bihar megyei politikusa, az alakulat országos ügyvezető elnöke, aki szerint „ezekben a napokban a fény legyőzi a sötétséget, és az igazság is érvényre jut majd!”.

Krónika

2024. december 20., 19:122024. december 20., 19:12

Csomortányi István péntek délután egy videós Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy fejlemények vannak a székelyhídi polgármester-választás nyomán indított egyik peres eljárásban.

„Kedves székelyhídiak, érmellékiek, fontos és szép ajándékot kaptunk karácsonyra, hiszen egy olyan igazságküzdelemnek a részesei vagyunk, amely példátlan az Érmelléken az elmúlt 30 évben, és itt a Nagyváradi Ítélőtáblának köszönhetően megvan az első fontos győzelmünk, ami azon az úton vezet bennünket, hogy az elcsalt polgármester-választásnak az eredményét helyrehozzuk, és az igazság győzzön” – fogalmazott a videóban a kisebbik magyar párt – amely Bihar megyében hagyományosan rossz viszonyt ápol az RMDSZ-szel – politikusa.

Mint részletezte, pénteken az ítélőtábla kimondta, hogy a nagyváradi törvényszék köteles érdemben tárgyalni a választási csalás ügyét.

„Habár Béres Csaba ideiglenes polgármester mindent megtett az ügyvédeivel, jogászaival azért, hogy a választási csalást érdemben semmilyen bíróság ne tárgyalja, csak formai okokra hivatkozva tudtak eddig elutasító döntéseket kicsikarni.

Idézet
Most az ítélőtábla döntése alapján végre a konkrét ügyről is beszélni fognak, és mivel számtalan bizonyíték áll rendelkezésünkre, ezért optimisták lehetünk, és győzni fog az igazság.

Hiszen Székelyhíd esetében a lakosok a változásra szavaztak, Boros Dávidra szavaztak, nekünk pedig kötelességünk az akaratuknak érvényt szerezni, még akkor is, ha tudjuk, hogy vannak olyanok, akiknek ez nem érdekük. Így az év végén, amikor a sötétséget legyőzi a fény, és végre majd hosszabbodni kezdenek a nappalok, számunkra is újraéled a remény azért, hogy az igazsággal együtt győzni tudjunk. Székelyhíd esetében áldott karácsonyt kívánok, boldog ünnepeket! Legyen mindenkinek része minden jóban a szeretteivel közösen, és győzzön az igazság!” – zárta rövid videóüzenetét Csomortányi István.

korábban írtuk

Jogerős: újrázhat az egyetlen szavazattal nyertes polgármester Székelyhídon – Az EMSZ tovább hadakozik
Jogerős: újrázhat az egyetlen szavazattal nyertes polgármester Székelyhídon – Az EMSZ tovább hadakozik

Újrázhat Béres Csaba, a Bihar megyei Székelyhíd jelenleg is regnáló polgármestere, a margittai bíróság ugyanis elutasította az Erdélyi Magyar Szövetség és jelöltje, Boros Dávid fellebbezését.

Mint ismeretes, a június 10-én, hétfőn reggel közzétett, első eredmények alapján úgy tűnt, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség adja a polgármestert a rendszerváltás óta RMDSZ-es politikus által irányított Bihar megyei kisvárosban. Az akkori állás még az volt, hogy Boros Dávid a voksok 49,35 százalékával maga mögé utasította Béres Csabát, aki amúgy 2008 óta a magyar többségű, tízezres település polgármestere. Később, amikor az összes szavazókörből beérkeztek a voksok, 9 szavazatra csökkent a különbség, Boros Dávidnak 46,74 százaléka, míg Béres Csabának 46,58 százaléka volt.

Keddre virradóra az RMDSZ-es elöljáró kérésére újraszámolták a polgármester-jelöltekre a június 9-ei helyhatósági választásokon leadott voksokat, ami már azt eredményezte, hogy egyetlen szavazattal, de Béres Csaba került ki győztesen a megmérettetésből.

Ekkor az EMSZ bejelentette, csalást gyanítanak, és minden jogi lehetőséget kiaknáznak igazuk bizonyítására.

korábban írtuk

Székelyhíd: nem adja fel a kisebbik magyar párt, videóval is bizonyítanák igazukat
Székelyhíd: nem adja fel a kisebbik magyar párt, videóval is bizonyítanák igazukat

Egy videóval rukkoltak elő az EMSZ Bihar megyei vezető politikusai szerdai nagyváradi sajtótájékoztatójukon, ami állításuk szerint egyértelműen tanúsítja, hogy a június 9-ei önkormányzati választásokon Székelyhídon választási csalás történt.

Az Országos Választási Iroda (BEC) nem fogadta el óvásaikat, amelyekben jelezték, hogy meglátásuk szerint választási csalás történt, mint ahogy a megyei szakhatóság sem, az illetékes margittai bíróság igazolta Béres Csaba mandátumát, aki így immár az ötödik mandátumát kezdhette meg a bihari kisváros élén.

Az EMSZ azonban nem hagyta annyiban, jelenleg több fronton is küzd: bírósági és ügyészségi eljárás is folyamatban van, valamint aláírásokat is gyűjtöttek, amelyek célja Béres Csaba polgármesteri tisztségből történő eltávolítása.

korábban írtuk

Nem csitulnak a kedélyek Székelyhídon, referendum is készül az egyetlen szavazattal győző polgármester ellen
Nem csitulnak a kedélyek Székelyhídon, referendum is készül az egyetlen szavazattal győző polgármester ellen

Több mint négy hónappal a június 9-ei választások után, és rövid idővel az új mandátumok átvétele előtt sem csitulnak a kedélyek Székelyhídon, zajlik a politikai adok-kapok, és a bihari város lakosságát is megosztja a választások eredménye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 16., vasárnap

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban

Engedély nélkül tartott két légpuskát és nagy számú töltényt kobozott el a rendőrség három házkutatás során Szilágy megyében, három személy ellen indítottak bűnvádi eljárást.

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban
2025. február 14., péntek

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya

Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya
2025. február 14., péntek

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés

Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés
2025. február 14., péntek

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye

Számos erdélyi megyében pénteken szünidőre vonulnak a diákok, hiszen elkezdődik a sívakáció. Székelyföldön azonban még várniuk kell a gyerekeknek egy hetet, de olyan erdélyi megye is van, ahol már letudták a sívakációt.

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye
2025. február 14., péntek

Meghaladta a Romániába bevándorlók száma az országból kivándorlókét

Több mint 100 000 nem európai uniós állampolgár dolgozik Romániában, ezzel az országba bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét. A bevándorlók főleg ázsiai országokból érkeznek a jobb megélhetésért Romániába.

Meghaladta a Romániába bevándorlók száma az országból kivándorlókét
2025. február 14., péntek

Felfüggesztett börtön a több ezer küldeményt visszatartó, folyóba dobó erdélyi postásoknak

Nyolc postást felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek hivatali visszaélés bűncselekménye miatt Fehér megyében. A vád szerint a küldöncök több mint 3000 postai borítékot – nagyrészt bírósági idézéseket – szándékosan nem szállítottak ki a címzetteknek.

Felfüggesztett börtön a több ezer küldeményt visszatartó, folyóba dobó erdélyi postásoknak
2025. február 14., péntek

Megvan, kik építhetik meg az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszát

Román–ukrán konzorciumnak ítélték az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszának tervezési és építési jogát.

Megvan, kik építhetik meg az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszát
2025. február 14., péntek

Újabb görögországi célpontra lehet eljutni Wizz Airrel június közepétől Kolozsvárról

A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy a nyári szezonban új útvonalat vezet be a járatkínálatába: Kolozsvárról a görögországi Heraklionba lehet majd repülni hetente három napon. A Wizz Air összesen 14 országba indít járatokat a kincses városból.

Újabb görögországi célpontra lehet eljutni Wizz Airrel június közepétől Kolozsvárról
2025. február 14., péntek

Terrorista fenyegetés több kolozsvári oktatási intézményben

Összesen kilenc kolozsvári oktatási intézmény – köztük a Babeș–Bolyai Tudományegyetem – kapott pénteken terrorista fenyegetést.

Terrorista fenyegetés több kolozsvári oktatási intézményben
2025. február 14., péntek

A boltosoknak is bajuk van a Bolttal: sofőrök tüntettek Szatmáron

Több tucat Bolt-sofőr tüntetett pénteken Szatmárnémetiben az alacsonynak tartott minimális fuvardíj, illetve az utazásmegosztó vállalat által kért részesedés mértéke miatt.

A boltosoknak is bajuk van a Bolttal: sofőrök tüntettek Szatmáron