Csökkentenék a küszöböt

Módosítani kellene a jelenlegi törvénykezést, és kötelezővé kell tenni az anyanyelvhasználatot, ahol a kisebbségek aránya a lakosság tíz százalékát teszi ki, jelentette ki a hétvégén Frunda György szenátor, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése romániai küldöttségének elnöke.

Krónika

Krónika

2008. október 06., 00:002008. október 06., 00:00

„Csökkenteni kell a 20 százalékos küszöböt, és a következő parlamentnek az lesz a célja, hogy ezt legtöbb tíz százalékra csökkentse minden térségben, ahol vannak kisebbségek, és legyen kötelező az anyanyelv használata. Ahol az arány kisebb tíz százaléknál, ott lehetővé kell tenni az anyanyelv használatát” – fejtette ki a honatya a marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány által szervezett Kétnyelvűség – az együttélés alapvető eleme című szemináriumon. A szenátor példaként Segesvárt említette, ahol a település neve németül is fel van tüntetve, holott a német kisebbség csupán a lakosság két százalékát teszi ki.

Frunda szerint azt a jogszabályt is módosítani kellene, amely szabályozza az anyanyelv használatát a törvénykezésben, mivel hiányos. Emellett minél több magyar vagy roma nyelven tudó bírót, ügyészt és rendőrt kellene alkalmazni, vélte. A szenátor szerint e téren jobbításra van szükség a közigazgatásban és a rendőrségen is, példaként Marosvásárhelyt említve, ahol az utcanév-táblákon az elnevezés helyett csupán az „utca” szó szerepel magyarul, és még a magyar személyiségek neve is románul van írva. Hozzátette, a helyi tanácsban is használni kellene a magyar nyelvet. A szenátor rámutatott: az Európai Unióban mindenki a saját nyelvét beszéli majd, és a soknyelvűségé lesz a jövő.

Borbély László középítkezési miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a 20 százalékos küszöb ellenére Maros megyében a közintézmények zöméről hiányoznak a kétnyelvű feliratok.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok