2009. május 26., 00:332009. május 26., 00:33
A kolozsvári találkozót a szervezők bemelegítőnek szánták: a részt vevő diákok neves politológusok elméleti előadásait hallhatták a témáról. Bakk Miklós az RMDSZ és a civil szféra viszonyáról tartott előadást. A politológus elmondta, a romániai magyar civil szféra az 1990-es években az RMDSZ kupolája alatt jött létre. A szórványban és az interetnikus környezetben ez így maradt, míg a Székelyföldön elkezdődött a professzionalizáció. Bakk Miklós ezzel magyarázta azt, hogy több fontos civil szervezet nem jött létre, mint például a magyar emberjogi szervezetek. Székely István politológus szerint 1989 után a civil szféra fő küldetése „az etnikai határépítés” volt, amikor is újra létrejött az összes olyan szervezet, amely a két világháború között is létezett. A professzionalizáció következtében lassan visszaszorultak az RMDSZ-en belül létező civil szervezetek, a civilek „lokálisan értékelték újra magukat”. Krizmanits József, a Politológiai Párbeszéd Társaság egyik alapítója a magyarországi civil szféra helyzetéről, illetve a közel-keleti civil szféra létezéséről vagy hiányáról beszélt, míg Bognár Zoltán politológus a nyugat-európai autonómiamodellekről tartott bemutatót. A rendezvény végeztével a résztvevők egy kerekasztal-beszélgetés során megtárgyalták a felmerült témákkal kapcsolatos kutatási lehetőségeket. „A rendezvénynek folytatása is lesz: a résztvevők legközelebb a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen is találkoznak, ahol a civil szféra megközelítéseinek megismerése mellett különböző civil szervezeti modellezéseken és szimulációkon vesznek részt” – mondta lapunknak Toró Tibor, az Integratio Alapítvány munkatársa.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.