Bűzt okoz a csökkenő vízfogyasztás

Sepsiszentgyörgy: Patakba öntik a szennyvizet a városiak. Az időnként érezhető förtelmes bűz még mindig gondot okoz Sepsiszentgyörgyön, bár a közművek korszerűsítette a város ülepítőtelepét. Albert Álmos polgármester közölte, több mint 300 sepsiszentgyörgyi család lakásában még nincs csatornázás, ezért sokan egyszerűen a Debren patakba öntik a szennyvizet.

2007. január 16., 00:002007. január 16., 00:00

A csatornákba ugyanakkor a megcsappant vízfogyasztás miatt kevés víz jut, így azok nem tisztulnak kellőképpen, a városban pedig gyakran kellemetlen szag terjeng. Az elöljáró kifejtette, a központban lévő utcákban a kommunizmus idején azért nem építették meg a csatornarendszert, mert a tervek szerint az egész városközpont lebontásra volt ítélve. A polgármester hozzátette: bár a lakók ezt nem ismerik el, a helyi önkormányzat tudomást szerzett arról, hogy sokan nem létesítettek ülepítőt az udvarukon, hanem a Debren patakba, vagy környékére eresztik ki a szennyvizet. A helyi vízgazdálkodási szakemberek szerint a megyeszékhely 80 kilométer hosszúságú úthálózatából mindössze 60 kilométer csatornázott. A meglévő rendszer nagy része szintén elavult, hiszen az 1970-es években építették, azóta pedig megváltozott a sepsiszentgyörgyiek által elhasznált víz mennyisége. Az elmúlt években – a vízórák felszerelése óta – a sepsiszentgyörgyi lakosság vízfogyasztása az évi 8 millió köbméterről 4,5 millió köbméterre csökkent, ezért kevés víz kerül a csatornákba, és azok nem tisztulnak kellőképpen. A legújabb felmérések szerint egy sepsiszentgyörgyi lakos havonta átlagosan mindössze 3,8 köbméter vizet használ fel.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható
2025. június 18., szerda

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)

A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)
2025. június 18., szerda

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára

Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára
2025. június 18., szerda

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak

Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak
2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön