Például Szerémi György egyik szövegében találjuk annak nyomát, hogy Zápolya, azaz Szapolyai János ölte meg, és ennek az elméletnek ma is vannak támogatói – az internetes fórumok, hozzászólások tanúsága szerint. De létezett olyan teória is, mely szerint a rómaiak ölték meg, testét pedig egy hónappal a gyilkosság után a Habsburgok elégették.

A Mátyás király halálhírének itáliai történetét feldolgozó Kriston Dorottya Anna nemrég publikált adatai alapján Horváth Richárd rámutatott: úgy tűnik, az az elmélet, miszerint Hunyadi Mátyás nem természetes halállal halt meg, Olaszországban kapott szárnyra, Magyarország területéről nincsenek korából erre utaló források.

A Mátyás király uralkodásával, életével és halálával foglalkozó későbbi történetírók szintén nem vetik fel a gyilkosság lehetőségét, így Katona István vagy Horváth Mihály sem említ ilyet, bár utóbbinak a reformkorban mondhatni „kapóra jött” volna, hogy egy „idegent”, egy külföldit tüntessen fel rossz színben. A 19. század második felében Fraknói Vilmos, illetve Hóman Bálint és Szekfű Gyula párosa sem említ idegenkezűséget, utóbbiak munkájában a halál okaként „szélüdés” (vagyis szélütés) szerepel. Kubinyi András 20. századi történész, régész, középkorkutató szintén természetes halált, illetve annak hátterében betegséget emleget Hunyadi Mátyás kapcsán.

A történész Kolozsváron rámutatott, hogy a meghökkentő, és 2012-es kiadásakor nagy visszhangot kiváltó könyv az egyik fő bizonyítékként azt emeli ki, hogy Mátyás király halála váratlan volt. Ám ezt számos forrás cáfolja, hiszen például egy nemrég előkerült dokumentum szerint már négy évvel a halála előtt volt egy eset, amikor a király hosszabb ideig nem tudott beszélni és járni – valószínűleg stroke-ja lehetett. A halála kapcsán Bonfini szintén a beszédkészség elvesztését említi tünetként, ami nem mérgezésre, hanem egy újabb agyi balesetre, ágyvérzésre utal.

Az előadó arra is rámutatott, hogy az sem állja meg a helyét bizonyítékként, miszerint Beatrix a trónra pályázott volna. „Könnyen megérthető, hogy egy idegen nő, aki a férjével közösen egy adott politikai miliőben töltött másfél évtizedet, nem képzelte, hogy azokkal az urakkal, akik királyuk feleségeként tekintettek rá, megválasztathatná magát uralkodónak” – mutatott rá a magyarországi történész.

Utolsó „bizonyítékként” a könyvében Garamvölgyi egy vallomást említ, melyben Szapolyai beismeri a gyilkosságot. Ám kolozsvári előadása során Horváth Richárd szemléltette, hogy a bizonyíték egy téves magyar fordításon alapul, és azt tükrözi, hogy a Mátyás király meggyilkolását bizonygató nyugalmazott rendőrtiszt nem tanulmányozta az eredeti latin forrásokat, még csak nem is vette a fáradságot, hogy többféle fordítást összevessen.

Horváth Richárd történész szerint ez a történet is jó példa arra, hogy az internet elterjedésével „nem a tudás demokratizálódott, hanem az ostobaság”.