„Ha netán holnap reggelre egyméteres hó hullna, azt is el tudnánk takarítani” – jelentette ki Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester a Krónika arra vonatkozó kérdésére, hogy hogyan készül az önkormányzat a télre. Kifejtette, már megvásárolták a csúszásgátlót, az önkormányzatnak pedig saját gépei, traktorai és ezekre szerelhető hókotró berendezései is vannak a hó eltakarításához. Emellett folyamatban van a szerződéskötés egy céggel, amely segítene akkor, ha netán akkora mennyiségű havazás következne be, amit önerőből nem tudnak eltakarítani, tette hozzá az elöljáró.
A Hargita megyei önkormányzat is készülődik a télre, hiszen bármikor lehullhat az első hó, közölte a Krónika kérdésére Sófalvi László, a Hargita Megyei Tanács alelnöke. Mint mondta, noha a megyei önkormányzat nem rendelkezik saját eszközökkel a hó eltakarítására, a helyi önkormányzatokkal, illetve a szakcégekkel kialakított kapcsolatoknak köszönhetően várhatóan zökkenőmentesen fog zajlani a megye útjain a hó eltakarítása, illetve az utak csúszásmentesítése. „Most dolgozom azokon a szerződéseken, amelyeket rövidesen aláírunk a helyi önkormányzatokkal az utak téli karbantartását illetően” – magyarázta az alelnök arra is kitérve, hogy az egyes helyi önkormányzatok adminisztratív területén lévő megyei utaknak a takarítása, illetve csúszásmentesítése a szerződés értelmében ezek hatáskörébe kerül. A többi út karbantartására pályázatot írtak ki, és tíz napon belül várják a szakcégek jelentkezését.
Sepsiszentgyörgyön is felkészültek a hó eltakarítására, és havazás esetén azonnal elkezdik az utak csúszásmentesítését, közölte Tóth-Birtan Csaba, a helyi köztisztasági vállalat vezetője. A Tega Rt. igazgatója szerint idén is korszerű csúszásgátló anyagot szórnak a sepsiszentgyörgyi utcákra. A háromszéki megyeszékhelyen már két éve nem sóval keverik a homokot, hanem kalcium-klorid oldattal. Ez az anyag nyolcszor drágább, mint a só, de kíméli az utak aszfaltburkolatát, a növényeket és a gépkocsik alvázát, és a leszórt homokkal ellentétben az eljárás során nem gyűl a por a városban. A granulált kalcium-kloridot az utak mentén kihelyezett 62 ládába teszik ki. A vállalatnak van egy szóróautomatával ellátott teherautója, amellyel az őrleményt szórják, de szükség esetén ezt traktorról és teherautókról kézi erővel is megteszik. A meredekebb utcákat két locsolókocsiból kalcium-klorid oldattal csúszásmentesítik.
A vállalatnak 90 köbméter oldat tárolására van lehetősége, ez három-négy napra elég. Szerződést kötöttek még 500 köbméterre, azt kérésre azonnal szállítják. Emellett három hóekét, két járdaseprőgépet készítettek elő, amelyeket a havazáskor használnak majd. A köztisztasági vállalatnál 45 utcaseprő dolgozik, és szükség esetén napszámosokat is alkalmaznak a hólapátolásra. Tóth-Birtan Csaba elmondta, havazás esetén előbb a város 21 legforgalmasabb útját takarítják, majd azután végzik el a 34 kisebb forgalmú út megtisztítását. Ugyanakkor a lakók és a cégek is kötelesek lakásuk, tömbházuk és székhelyük előtt eltakarítani a havat.
A Kovászna megyei utak takarítását a megyei úthatóság felügyeli. Gheorghe Marin igazgató lapunknak elmondta, a megyét öt körzetre osztották, és az ezekbe sorolt utak téli karbantartását versenytárgyaláson hirdették meg. A kézdivásárhelyi, baróti, bodzafordulói, kommandói körzethez tartozó utak hótalanítását egy prázsmári cég végzi, míg Sepsiszentgyörgy környékén a helyi Valdech Kft. csúszásmentesít. A megyei utakra továbbra is sót és homokot szórnak, a drágakorszerű anyagokra nincs pénzük, tette hozzá.
Szatmár megyében szintén megfelelően fel vannak készülve az idei télre, állítják az illetékesek. „Nemrég ért véget a közbeszerzési eljárás, a hótalanításra kiírt versenytárgyalást egy Bihar megyei cég nyerte meg. A megyei tanács illetékesei a napokban ellenőrzik a kivitelező céget” – nyilatkozta lapunknak Nagy Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács sajtószóvivője. Mint mondta, a vizsgálat során számba veszik a gépállományt, a rendelkezésre álló felszereléseket és szóróanyagokat. A szóvivő szerint a megye vezetősége már idejében elkülönítette a szükséges pénzalapot, így ha hirtelen is köszöntene be a tél, a megye autósai megfelelő körülmények között utazhatnak. A versenytárgyalást az előző évek tapasztalatai alapján írták ki, így sem a hóekéket, sem a tanácstagokat nem érheti semmilyen komoly meglepetés, hangsúlyozta Nagy Szabolcs.
Nagykárolyban is felkészülten várják a telet. A városnak jelenleg egy traktoros hóekéje és egy 16 tonnás teherautója van, amelyre hókotrót szereltek. „Ezek az eszközök maximálisan elegendők az utak letakarításához. Ezenkívül megfelelő mennyiségű só és homokkeverék-tartalékunk is van, amit csúszásgátlóként előbb a fő- majd a mellékutcákban szórunk. A régi, jól bevált módszereket alkalmazzuk, mert nincs pénzünk újakkal kísérletezni” – közölte a polgármesteri hivatal egyik, nevét elhallgatni kívánó munkatársa.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.