Birtokba vehette a nagyváradi római katolikus püspökség a 70 éve államosított püspöki palotát

A nagyváradi püspöki palota Délkelet-Európa legjelentősebb, legösszetettebb barokk műemléke

A nagyváradi püspöki palota Délkelet-Európa legjelentősebb, legösszetettebb barokk műemléke

Ténylegesen is birtokba vehette a nagyváradi római katolikus püspökség a 70 éve államosított püspöki palotát – közölte pénteken a Bihar megyei önkormányzat elnöki kabinetjének sajtóosztálya.

MTI

2018. szeptember 07., 20:452018. szeptember 07., 20:45

2018. szeptember 07., 21:422018. szeptember 07., 21:42

A püspöki palota kulcsát Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke adta át csütörtökön Böcskei László megyéspüspöknek azt követően, hogy az épületből kiköltözött a megyei tanács alárendeltségében működő Körösvidéki múzeum.

Az ünnepségen Pásztor Sándor elmondta: az elmúlt két évben, amióta a megyei önkormányzat élére került, kiemelt fontosságú ügyként kezelte az egykori királyi hadapródiskola épülete felújításának a befejezését, ahová a múzeum költözhetett.

Böcskei László megyéspüspök kijelentette: az egyházmegye az építtető eredeti szándékát követi, amikor újra a közművelődés és a közösség szolgálatába állítja a palotát.

A közlemény Aurel Chiriac múzeumigazgatót is idézte, aki köszönetet mondott azért, hogy a püspökség az épület tulajdonjogának a megszerzése után további 14 évig megtűrte a palotában a múzeumot.

A római katolikus egyház 1996-ban igényelte vissza az épületet, és nyolc év pereskedés után, 2004-ben szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát. Ekkor a múzeum ötéves haladékot kapott a kiköltözésre, ám erre mintegy tizenöt évet kellett várni.

A püspökség 2017 nyarán közölte: az Európai Uniótól remélt támogatást az épület felújításához, de miután a pályázati feltételeket úgy alakították, hogy nem pályázhatott, a magyar állam támogatásával lát neki a felújításnak. A már elkezdett munkálatokat a magyar kormány csaknem kétmilliárd forinttal támogatta.

A püspöki palota kulcsát Pásztor Sándor tanácselnök adta át Böcskei László megyéspüspöknek •  Fotó: Római Katolikus Püspökség Galéria

A püspöki palota kulcsát Pásztor Sándor tanácselnök adta át Böcskei László megyéspüspöknek

Fotó: Római Katolikus Püspökség

A csaknem 6000 négyzetméter hasznos területtel rendelkező nagyváradi római katolikus püspöki palotát Délkelet-Európa és Románia legjelentősebb, legösszetettebb barokk műemlékeként tartják számon. A palota 1762 és 1776 között épült a Budavári Palota átalakításán is dolgozó bécsi császári építész, Franz Anton Hillebrandt tervei alapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban