Betört egy boltba, majd jelentette a lopást két Szilágy megyei fiatal

rendőr

Képünk illusztráció

Fotó: László Ildikó

Két, 16, illetve 18 éves fiatalt vettek őrizetbe pénteken a Szilágy megyei rendőrök, miután betörtek egy topaszentkirályi boltba, ahonnan cigarettát, alkoholos italokat és élelmiszereket loptak nagyjából 7500 lej értékben. Az ügy pikantériája, hogy ezt követően azzal próbálták félrevezetni a rendőröket, hogy a 112-es számon bejelentették a lopást.

Krónika

2025. február 08., 21:002025. február 08., 21:00

„Február 7-én 02:00 óra körül egy 16 éves magyarzsombori fiatalember hívta a 112-es egységes segélyhívó számot, és jelentette, hogy Topaszentkirály egyik utcáján sétálva észrevette, hogy egy helyi kereskedelmi egység ajtaja nyitva van, és odabent szét van szórva az áru” – közölte a Szilágy megyei rendőrség.

A nyomozást során a rendőrök megállapították, hogy a telefonáló egy másik 18 éves fiatalemberrel együtt betörte az üzlet bejárati ajtaját,

és miután tönkretették az üzletben található térfigyelő kamerákat, 200 doboz cigarettát, alkoholos italokat és élelmiszereket loptak el, mintegy 7500 lej értékben.

A két fiatalt a rendőrök pénteken azonosították és őrizetbe vették, a kár teljes egészében megtérült. Most minősített lopás és rongálás miatt nyomoznak ellenük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 26., szerda

Új uniós szabályok szerint kaphatunk vezetői engedélyt

Új szabályok meghozataláról állapodott meg az Európai Parlament és Tanács a gépjárművezetői engedélyeket illetően. A tervezett változtatások során bevezethetik a digitális jogosítványt, kétéves próbaidőt írhatnak elő a kezdő sofőröknek.

Új uniós szabályok szerint kaphatunk vezetői engedélyt
2025. március 26., szerda

Tetten érték a szatmári drogdílert

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy drogkereskedőt, akit tetten értek, miközben 200 gramm kábítószert (3-CMC-t) próbált eladni – tájékoztatott a Szatmár megyei rendőrség.

Tetten érték a szatmári drogdílert
Tetten érték a szatmári drogdílert
2025. március 26., szerda

Tetten érték a szatmári drogdílert

2025. március 26., szerda

A magyar közösséget érintő tételek is bekerültek a partiumi megyeszékhely költségvetésébe

Elfogadták Arad 2025-ös költségvetését. Az 1,3 milliárd lejt kitevő büdzséből több mint másfél millió lej az, ami „alanyi jogon” az aradi magyar oktatási és kulturális intézményeket, a magyar közösség hagyományos rendezvényeit illeti meg.

A magyar közösséget érintő tételek is bekerültek a partiumi megyeszékhely költségvetésébe
2025. március 26., szerda

Kolozsvárra hívta az AUR az európai konzervatívokat és reformereket

Kolozsváron tartja március 26–28. között értekezletét az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR) – jelentette be szerdán a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

Kolozsvárra hívta az AUR az európai konzervatívokat és reformereket
2025. március 26., szerda

Leégett egy értékes 18. századi fatemplom a temesvári skanzenben

A szerdára virradó éjjel kigyulladt és leégett a toplai fatemplom, amely a temesvári Bánsági Falumúzeum egyik legértékesebb műemléke volt.

Leégett egy értékes 18. századi fatemplom a temesvári skanzenben
2025. március 26., szerda

A tehéntartó gazdát az ág is húzza, egyre nehezebb a tejtermelés (VIDEÓ)

Az év Szatmár megyei állattenyésztője címet elnyert ombodi Balogh gazdacsalád bő harminc éve alapozta meg tejtermelő szarvasmarhafarmját. Videóriportunkban az egyre nagyobb kihívás elé néző tejtermelés nehézségeit és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül.

A tehéntartó gazdát az ág is húzza, egyre nehezebb a tejtermelés (VIDEÓ)
2025. március 25., kedd

Megépülhet az 1989-es forradalom emlékmúzeuma Temesváron

Megépülhet az 1989-es forradalom emlékmúzeuma Temesváron, miután az önkormányzati testület keddi ülésén jóváhagyta a kiszemelt helyszín átalakításához szükséges övezeti városrendezési tervet.

Megépülhet az 1989-es forradalom emlékmúzeuma Temesváron
2025. március 25., kedd

Egyetlen légitársaság is elég a brassói repülőtér folyamatos növekedéséhez

A Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér (AIBG) utasforgalma 2025 februárjában látványosan, 60 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Egyetlen légitársaság is elég a brassói repülőtér folyamatos növekedéséhez
2025. március 25., kedd

Román házaspár tragédiája Magyarországon

Holtan találtak egy férfit és egy nőt a magyarországi Battonyán, ahol családi dráma történhetett. A román házaspár aradi volt.

Román házaspár tragédiája Magyarországon
2025. március 25., kedd

Baj van a Székelyföld kapujában „toporgó” autópálya-szakasszal (videóval)

Továbbra sem kezdődött el az érdemi munka az Erdélyt Moldvával majdan összekötő A8-as autópálya első, Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszán.

Baj van a Székelyföld kapujában „toporgó” autópálya-szakasszal (videóval)