2009. január 14., 16:042009. január 14., 16:04
Berényi Dénes 1926. december 26-án született. Jelentős tudományos eredményeket ért el az atomi ütközések tanulmányozása területén, a sokáig általa vezetett debreceni Atommagkutató Intézetet nemzetközi hírűvé tette.
1990-93 között a Magyar Tudományos Akadémia alelnöki tisztségét töltötte be, később elnöke volt az MTA Magyar Tudományosság Külföldön bizottságának, a Domus Hungarica Scientiarum et Artium és az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának.
Főszerkesztője volt a Fizikai Szemlének és más fontos tisztségeket töltött illetve tölt be mind Magyarországon mind nemzetközi szakmai szervezetekben. Számos díj, kitüntetés birtokosa. A Smithsonian Astrophysical Observatory-ban róla nevezték el a (5694) 3051P-L kisbolygót.
Az odaítélt kitüntető címmel a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nem csak Berényi Dénes kivételes tudományos és tudományszervező tevékenységét ismeri el, hanem az egyetem oktatóival és diákjaival szinte 20 éve ápolt kitűnő együttműködési kapcsolatokat is honorálja.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).