Fotó: Rab Zoltán
Belső vizsgálatot rendelt el a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetősége, miután csütörtökön éjszaka a katolikus iskola három diákja összeverekedett, és egyikük megkéselte társait.
2022. november 04., 16:102022. november 04., 16:10
2022. november 04., 16:562022. november 04., 16:56
Az Erdély legjobb iskolájaként számontartott Bolyai-líceum vezetése – Hajdú Zoltán igazgató és Tamási Zsolt aligazgató – közleményben cáfolta azokat a korábban az Agerpres hírügynökségen megjelent információkat, hogy a Református Kollégium diákjai lennének az áldozatok.
mely azután került a Bolyai-líceum fennhatósága alá, hogy a bíróság megszüntette jogi önállóságát miután érvénytelennek nyilvánította a megalapítását kimondó kormányhatározatot.
A Bolyai-líceum vezetősége rámutat, hogy november elején két gólyabált szoktak szervezni a középiskolát kezdő diákjaik számára, és november 3-án a katolikus iskola tanulói számára szervezték meg a rendezvényt a Maros művészegyüttes termében. Jövő héten, november 7-én a bolyaisok gólyabáljára kerül sor.
Mint írják, sokkolta az iskola vezetőségét, amikor értesültek az általuk szervezett program utáni, egy marosvásárhelyi szórakozóhelyen folytatódó buliról és az ott történt incidensről. Hangsúlyozzák, hogy mind az agresszor, mind az áldozatok a katolikus iskola diákjai, a tanintézet egykori épületében tanulnak.
„Megdöbbenve értesültünk, hogy a november 3-án megtartott gólyabált követően az egyik marosvásárhelyi szórakozóhelyen, ahol iskolánk diákjai is jelen voltak, egy olyan késeléses incidensre került sor, amelyben az elkövető és a sebesültek is iskolánknak a volt katolikus iskola épületében tanuló diákjai. Igyekszünk folyamatosan tájékozódni az esemény körülményeiről, a sebesültek állapotáról” – fogalmaztak a közleményben.
mely a rendőrségi vizsgálattal párhuzamosan zajlik majd, és amit kiderülnek a részletek, felelősségre vonják az agresszort. Hozzáteszik, hogy figyelemmel követik az áldozatok egészségügyi állapotát is.
A sürgősségre került röviddel csütörtök éjfél után a marosvásárhelyi, Bolyai gimnázium alá tartozó katolikus iskola két diákja, akiket megkéseltek a város egyik szórakozóhelyén az iskola gólyabálja után tartott bulin.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
szóljon hozzá!