Belső vizsgálat rendőrök ellen, akik szemtanúk szerint „túlbuzgók” voltak két betörő ártalmatlanításakor

rendőrök

Nem bántak kesztyűs kézzel velük a rendőrök

Fotó: Képernyőmentés/specialarad.ro

Kényszerítéssel tudtak csak kihallgatásra kísérni két, betöréssel gyanúsított férfit az Arad megyei Lippán a rendőrök, akik ellen belső vizsgálat indult, mert a szemtanúk szerint „aránytalan” eszközöket vetettek be az intézkedés során.

Pataky Lehel Zsolt

2024. december 06., 18:282024. december 06., 18:28

2024. december 06., 19:572024. december 06., 19:57

A betörés csütörtök kora reggel, hat óra tájban történt egy temeshidegkúti (Zăbrani) családi házban, ahová a két férfi erőszakkal hatolt be, a házban tartózkodó személyt megverték, a nyakából letépték az aranyláncot, elraboltak egy kétezer lejt és kétszáz angol fontot tartalmazó táskát, több ékszert zsákmányoltak, majd elmenekültek a helyszínről – számolt be péntek délutáni közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsítottakat, néhány órával később egy lippai üzletben azonosították a rendőrök, de

mivel a két férfi ellenállt az előállításnak, a rendőrök erőt alkalmaztak, hogy ártalmatlanítsák, megbilincseljék és kihallgatásra a rendőrőrsre kísérjék őket.

A beavatkozás módjának jogosságát belső vizsgálat fogja megállapítani – tették hozzá a rendőrségi közleményben.

Az Agerpres nyomozói forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az intézkedő rendőrök ellen azért indítottak eljárást, mert

a gyanúsítottak szerint aránytalanul erőszakosan léptek fel. Ezt állítólag több szemtanú is megerősítette, sőt egyesek mobiltelefonnal videófelvételt is készítettek róla.

Ezek egyikét megszerezte a specialarad.ro portál is, amelyen megtekinthető a megbilincselés.

Egyébként az elkövetők egyike visszaeső bűnöző, külföldön már több bűncselekményt írtak a számlájára. Az eltulajdonított javak megkerültek, és visszaszolgáltatták a tulajdonosnak.

korábban írtuk

Azzal vádolják a rendőröket, hogy élő pajzsként használtak közlekedőket a bedrogozott sofőr feltartóztatására (VIDEÓ)
Azzal vádolják a rendőröket, hogy élő pajzsként használtak közlekedőket a bedrogozott sofőr feltartóztatására (VIDEÓ)

Két balesetet és további közúti káoszt okozott egy 19 éves svájci fiatalember Erdélyben: ellopott és jogosítvány nélkül, pszichoaktív szerek hatása alatt vezetett egy autót Szeben megyében.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)