Az MPP kilenc megyei szervezetének elnöke december 2-i keltezéssel nyílt levelet intézett a polgári párt elnökségéhez, amelyben február 28-ára kérik a szervezet Országos Tanácsának összehívását. Az aláírók úgy vélik: ez kulcsfontosságú a párt további fejlődése szempontjából.
„Az Országos Tanács alapszabályzatban rögzített feladatköreinek ellátása több vitatott döntést vagy helyzetet is tisztázna. Ezek közé tartoznak: a párt országos elnökségének megválasztása, a párttagsággal járó befizetések összegének és az Országos Elnökség pénzügyi beszámolójának elfogadása, valamint más, a párt alapszabályzatában meghatározott teendők elvégzése” – olvasható a dokumentumban. A megyei vezetők szerint ezen ügyek rendezése halaszthatatlan a februári ülésen.
A vasárnapi választások eredményeinek ismertetését követően Gazda Zoltán háromszéki alelnök úgy vélekedett: ha az alakulat pártként vett volna részt a választásokon, több szavazatot szerzett volna. Gazda szerint valakinek vállalnia kell a felelősséget az MPP vezetése által elkövetett hibák miatt.
Csinta Samu, az MPP Kovászna megyei szervezetének ügyvezető elnöke is úgy látja: a választókat mozgósította volna, ha pártként vesznek részt a választásokon. Csinta szerint ugyanakkor a kongresszus mielőbbi összehívása az egyetlen megoldás a személyi kérdések, a nézetkülönbségek rendezésére az MPP-ben. „A háromszéki szervezet következetesen kiállt amellett, hogy pártként kellett volna megméretkezni a választásokon, pártfegyelemmel elfogadták az országos elnökség döntését, de nem érthetnek egyet azzal, hogy az országos elnökség a saját vállát veregeti, amiért függetleneket támogatott – fogalmazott a Krónika megkeresésére Csinta Samu. – Az Országos Tanács által legitimált döntéseket kell végrehajtani a következő időszakban, addig a jelenlegi, egyáltalán nem dicsőséges állapotot konzerváljuk – ezért indokolt a kongresszus összehívásának sürgetése.” A párt statútuma szerint a szervezet bejegyzése utáni két évben össze kell hívni a tisztségekről döntő kongreszszust. Ez megerősítheti a jelenlegi pártvezetőket a tisztségükben, de nem zárja ki a tisztújítás kiírását – mondta Csinta Samu.
A Krónika ama értesülésére, miszerint ő lesz Szász Jenő kihívója, Csinta Samu úgy fogalmazott: „Aki politikai szerepvállalásra adja a fejét, természetesen a továbblépés lehetőségét is fontolgathatja. Az MPP háromszéki ügyvezető elnökének a következő lépés a pártelnökség lehetne, de ennek a lehetőségén csak akkor fogok elgondolkodni, amikor egyértelmű lesz, hogy egy ilyen döntésnek milyen támogatottsága van a megyei szervezetek körében”. Arra, hogy Szász Jenő „kezdő politikusnak” nevezte a Transindex portálnak adott nyilatkozatában, Csinta így reagált: tény, hogy később lépett be a politikába, mint Szász Jenő, de a zöldfülűsége, amire a pártelnök célzott, előny is lehet, mert hisz abban, hogy tisztességesen, vállalhatatlan kompromisszumok nélkül lehet politizálni.
Szász Jenő MPP-elnök a Krónikának nyilatkozva értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a nyílt levél szerzői miért ragaszkodnak a februári időponthoz, amikor korábban már két másik lehetséges időpontban – március vagy április – állapodtak meg. „Az Országos Tanácsot az elnökség hívja össze. Punktum!” – szögezte le a pártelnök. Véleménye szerint kell annyi időt hagyni a megyei szervezeteknek, hogy mindegyik megszervezhesse a küldöttgyűlést. „Nem is az időpont a fontos ez ügyben, hanem az, hogy milyen stratégiát alkalmazunk a továbbiakban, és merre tart majd a Magyar Polgári Párt” – fejtegette Szász. Azon felvetésünkre, hogy egyes megyei szervezetek már az ellenjelöltje személyét is kiválasztották, a pártelnök úgy válaszolt: „Az ellenjelölt ténye másodlagos kérdés, itt irányvonalakról van szó. Arról, hogy az MPP-nek meg kell őriznie mai szellemiségét.”
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.