Szakács-Paál István szerint Székelyudvarhely jövője „az emberi minőségen múlik”
Fotó: Csató Andrea
Beiktatták tisztségébe hétfőn Szakács-Paál Istvánt, Székelyudvarhely új polgármesterét, és a székelyföldi város közgyűlése is megalakult.
2024. október 21., 14:592024. október 21., 14:59
A Hargita megyei város élére két választási ciklus után kerül ismét az RMDSZ színeiben megválasztott elöljáró. Szakács-Paál István a szavazatok 76 százalékával nyerte el mandátumát a június 9-i romániai helyhatósági választásokon, és a szövetségnek a közgyűlésben is többsége van.
Szakács-Paál István ünnepi beszédében megköszönte a választóktól kapott bizalmat, és megtisztelőnek nevezte, hogy a székelyföldi városért dolgozhat. A város korábbi, jelen lévő polgármestereit is köszöntette, Gálfi Árpád leköszönő elöljárónak külön megköszönte az elmúlt nyolc év munkáját.
Rámutatott: társaival együtt tudatában van az irányukban megfogalmazott elvárásoknak, a vállalt felelősségnek, és hiszi, hogy mihamarabb elkezdheti megvalósítani ígéreteit.
Kifejtette: meggyőződése, hogy a város jövője „az emberi minőségen múlik”, azt pedig a környezet fejezi ki. „A következő négy évben éppen ennek a környezetnek a megteremtése érdekében elkötelezettséggel, nyitottsággal, közösségi összefogással és innovatív szemlélettel fogom végezni a rám bízott feladatot” – ígérte a beiktatott polgármester az MTI szerint. Aláhúzta: számára a politika eszköz, hogy jobbá tegye a várost, és ehhez a munkához a Hargita megyei elöljárók, az RMDSZ bukaresti honatyái és az egyházi elöljárók segítségére is számít.
A testületben az RMDSZ-nek 16, a Gálfi Árpád leköszönő polgármester vezette Székelyudvarhelyért Pártnak 3 önkormányzati képviselője van. Gálfi Árpád a napokban bejelentette: nem folytatja politikai pályafutását, de a regionális politikai alakulat elnöke marad.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
szóljon hozzá!