Elsőként sikerült befejeznie a terület-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos felmérést a Szatmár megyei prefektúrának.
2014. december 23., 18:512014. december 23., 18:51
Eugeniu Avram prefektus a kormányhivatal kommunikációjának javítását tartja a 2014-es év legfontosabb eredményének, ugyanis mint kifejtette, a heti két alkalommal tartott fogadóórák panaszosainak több mint fele telekügyekkel kereste meg őket, mivel a restitúció befejezetlensége miatt nem tudtak birtokleveleket kiváltani.
Mint ismeretes, a 2013/165-ös törvénnyel kötelezték a helyi önkormányzatokat és a prefektúrákat, hogy tegyék rendbe a leltárakat, és minden egyes településen végezzenek egy-egy kimerítő topográfiai felmérést. Avram hangsúlyozta, a nyitottság és a kölcsönös bizalom kialakulása eredményezte azt, hogy a topográfusok határidőn belül elvégezték a munkát annak ellenére, hogy mindeddig egy lej fizetséget sem láttak.
Hozzátette, ígéretet kapott a kataszteri hivataltól arra, hogy a pénzátutalásoknál is Szatmár lesz az első, így arra kérte a helyi önkormányzatok képviselőit, hogy kövessék figyelemmel a számláikat, és ha beérkezik a földmérő cégek fizetsége, a lehető leghamarabb adják át. Mint elmondta, büszke arra, hogy az úgynevezett szociálispárbeszéd-bizottságba sikerült becsalogatnia a vállalkozók képviselőit is, ezek ugyanis korábban nem vettek részt a szociális kérdések megyei szintű koordinálását végző testület ülésein.
Altfatter Tamás alprefektus szintén elégedetten nyilatkozott, rámutatva: jelentős szerepe volt abban a kormányhivatal hatékony munkájának, hogy Szatmár megyéből az idei két választás kapcsán egyetlen óvást sem nyújtottak be.
Érdeklődésünkre elmondta, nincs tudomása arról, hogy az RMDSZ kormányból való kilépését követően leváltanák. Pataki Csaba, a szövetség megyei elnöke szerint sem várható, hogy a magyar alprefektust lecserélnék. Mint mondta, a térség etnikai összetétele indokolja, hogy a prefektúra vezetőségében legyen legalább egy, magyarul jól beszélő munkatárs.
Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.
Téves információk terjednek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúval kapcsolatban, ezért a ferencesek arra kérik az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak hivatalos forrásból – hívta fel a figyelmet az erdélyi ferences rendtartomány sajtószolgálata.
Funkcionalitását és felszereltségét tekintve országos szinten egyedülálló egészségügyi intézményt hoztak létre Kolozsváron: az uniós alapokból épített gyermekpszichiátriai kórházat kedden adták át.
Rekordszámú, 1200 fiatal pályázik idén különböző tisztségekre az RMDSZ színeiben a június 9-én rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választáson.
A kormány jóváhagyta az A3-as autópálya Brassó megyei, Keresztényfalva és Vidombák közötti szakaszának műszaki-gazdasági mutatóit – jelentette be kedden Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter a Facebookon.
Lelki megújulásra próbálják hangolni a zarándokokat az idei csíksomlyói búcsún, melyre mintegy 300 ezer résztvevőt várnak a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról – jelentették be a szervezők keddi csíkszeredai sajtótájékoztatójukon.
Életveszélyes állapotban, alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba Suceava megyében három gyereket, akik úgy tűnik, hogy elloptak egy üveg pálinkát, és addig ittak, amíg rosszul nem lettek.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!