Fotó: Haáz Vince
Év végére 160 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd vonatozni Kürtös és Segesvár között – jelentette ki szerdán Sorin Grindeanu.
2024. június 05., 18:502024. június 05., 18:50
A szállításügyi miniszter Fehér megyei látogatásán elmondta, hogy decemberig befejeződik a Kürtös és Segesvár közötti vasútvonal teljes felújítása, ami lehetővé teszi, hogy a szerelvények 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldjanak rajta – írja az Agerpres.
mivel az alagutak megfúrásához szükséges négy fúrógép közül egyelőre csak kettő érkezett meg az országba. Grindeanu kijelentette, hogy a kivitelező „komolytalan”, ezért maga sem mer nyilatkozni a beruházás befejezésének időpontjáról.
A kivitelezők ugyanis tavaly nyárig a 2020-ban aláírt szerződésben foglaltakat mindössze 17,5 százalékban valósították meg, és további késések várhatók. Grindeanu akkor „szigorú” szankciókat helyezett kilátásba, ha nem gyorsul fel a munkálatok üteme.
Jövő tavasszal befejeződik a Piski (Simeria) és Guraszáda (Gurasada) közötti vasútvonal felújítása, és 2024 második felében 160 km/h sebességgel fognak közlekedni a vonatok Kürtös és Segesvár között – jelentette ki szerdán a szállításügyi miniszter.
Rendőrségi fogdába került az a kolozsvári rendőr, aki az egyik fogvatartott megszöktetésében akart segédkezni. Az előzetes letartóztatásban lévő bűnöző egy tömbházlakást ígért a korrumpálható egyenruhásnak.
Előzetes letartóztatásba került egy marosvásárhelyi rendőrügynök, akit kábítószer-forgalmazáson értek tetten. Maros megyei hálózat keretében terítették a tiltott pszichoaktív anyagokat.
Vasárnap reggel Csíkszeredában volt a legalacsonyabb a hőmérséklet az országban: mínusz 0,4 Celsius-fokot mértek a város meteorológiai állomásán.
Vegetációtűz pusztít Máramaros megyében, hét házra és egy gázolajtartályra is átterjedtek a lángok, amelyek megfékezésén több mint 150 tűzoltó dolgozik jelenleg.
Bejelentetlen látogatásokat készül tenni a miniszterelnök az iskolákban a következő napokban.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter pénteken Temesváron kijelentette, hogy kedden megnyitják a forgalom előtt a város déli körgyűrűjét.
Mintegy 150, a világ minden részéből érkezett nő részvételével szervezik Kolozsváron az unitárius, unitárius-univerzalista és más felekezetű nők csütörtökön délután kezdődött, vasárnapig tartó világtalálkozóját.
Kelemen Hunor az RMDSZ hivatalos államfőjelöltje – erről döntött Kolozsváron a Szövetségi Képviselők Tanácsa. A felszólalók egyhangú bizalmat szavaztak a szövetségi elnöknek.
Több mint 142,6 millió euróból több mint 1700 kilométer bicikliutat alakítanak ki az épített és természeti örökség mentén.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Nemzetközi Címertani Akadémia teljes jogú tagja nemrég tért haza a kétévente megrendezett Zászlótudományi Világkongresszusról, amit ezúttal Kínában, Pekingben tartottak.
szóljon hozzá!