Bányásztragédia Petrillán

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Az elmúlt két évtized legsúlyosabb bányabalesete következett be szombat délután a Hunyad megyei Petrillán. A sújtólégrobbanás következtében tizenkét szénfejtő munkás vesztette életét - köztük négy bányászmentő -, tizennégyen pedig súlyosan megsérültek, amikor 1000 méter mélységben az egyik tárnában kétszer is robbant a felgyülemlett metángáz. A robbanások pontos okát a hatóságok vizsgálják.

Gyergyai Csaba

2008. november 17., 10:332008. november 17., 10:33

A robbanások ráadásul nem előzmény nélküliek: egy pénteki robbanás következtében egy bányász a petrozsényi sürgősségi kórházba került, ennek ellenére a bánya vezetése arra kötelezte a bányászokat, hogy szombaton is ereszkedjenek a mélybe. Mintegy száz vájár ismét lement a tárnába a kitermelés helyszínére, délután 15 óra után viszont robbanás következett be, amelyben nyolc bányász meghalt, 13 pedig megsérült. A szakértők feltételezése szerint a tárnában felgyülemlett metángáz a felhevült széntől gyulladhatott be. Az első robbanás után leküldött bányászmentők közül négyen életüket vesztették, amikor este 19 óra után újabb robbanás következett be a tárnában. A baleset helyszínén maradt halottakat biztonsági okok miatt egyelőre nem hozhatták felszínre.


A munkabaleset sérültjeit először a petrozsényi sürgősségi kórházba szállították, majd nyolc sebesültet tegnap reggel két fővárosi kórházba küldtek. A bukaresti Floreasca sürgősségi kórházban kezelt három bányász állapota válságos, testfelületük mintegy 70 százaléka égett meg. Az elhunyt, illetve megsérült bányászok hozzátartozói szerint a balesetet könnyen meg lehetett volna előzni, ugyanis a vájárok már a hét elején jelezték, hogy a tárnában a biztonsági értékeket meghaladó gázmennyiség gyülemlett fel, illetve a nyomás miatt egyes széntömbök felizzottak. A bányászok kollégái nem nyilatkoznak, a hozzátartozók szerint azért nem, mert attól félnek, elveszítik az állásukat.

A baleset másnapján Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter bejelentette: felfüggesztette tisztségükből a petrillai bánya vezetőségét. A bánya irányítását ideiglenes jelleggel az Országos Kőszénfető Társaság igazgatóhelyettesére, Constantin Jujanra bízták. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy a régi vezetőség \"árthat\" a vizsgálatok lebonyolításának. Hunyad megye prefektusa, Dan Pricăjan ugyanakkor kijelentette: az Országos Kőszénfető Társaság (CNH) 25 fizetésnek megfelelő összeggel, azaz 62 ezer lejjel támogatja a munkabalesetben elhunyt vájárok hozzátartozóit. Anyagi támogatást ajánlott fel az áldozatok családjának a megyei önkormányzat is. A szerencsétlenség helyszínére látogatott vasárnap délután Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök, Traian Băsescu államfő pedig szombaton meglátogatta a munkabaleset sérültjeit. A bányavállalatnál az elmúlt évek alatt is több szerencsétlenség történt. 1996-ban nyolc bányász életét követelte egy sújtólégrobbanás, de 2000-ben és 2005-ben is több hasonló baleset történt, utóbbiak azonban nem követeltek áldozatot. A tizenkét emberéletet követelő szombati robbanássorozat a román kőszénbányászat utóbbi két évtizedének legnagyobb szerencsétlensége. Ezzel újból előtérbe kerültek a román vájárok rendkívül rossz munkakörülményei: a  befektetések hiányában a minimális biztonsági intézkedések mellett ereszkednek le nap mint nap a tárnák mélyére.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban