Magyar sportszemélyiségeket avattak Kolozs megye díszpolgárává

díszpolgár

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke átadja Uray Zoltán biológusnak, tőrvívónak a díszpolgári kitüntetést

Fotó: Orbán Orsolya

Kolozs megye díszpolgári címével tüntették ki Uray Zoltán erdélyi magyar biológust, radiológust, vívót és Bogdán László atlétát, nyugalmazott egyetemi tanárt pénteken kora délután Kolozsváron.

Deák Szidónia

2025. március 28., 17:172025. március 28., 17:17

2025. március 28., 17:222025. március 28., 17:22

A sétatéri Kaszinóban megtartott díjátadó ünnepségen Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta, a díszpolgári kitüntetéssel − Tasnádi István olimpiai ezüstérmes súlyemelő és Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő után − Kolozs megye két másik kiváló személyiségének a közösségért tett szolgálatát, a tudományok és a sport terén elért eredményeit ismerik el. Mint hangsúlyozta, a két kitüntetett a sport és a tudomány terén alkotott maradandót, példát mutatva generációk számára, hogy a szülőföldön is lehet építkezni, boldogulni.

díszpolgár Galéria

Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese Uray Zoltánt méltató szövegében elmondta, a kitüntetett a kolozsvári magyar közösséget szolgálta

Fotó: Orbán Orsolya

Kiváló sportolói teljesítmény és tudományos kutatói munka

Markó Bálint, a Babeș−Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese Uray Zoltán biológust, világbajnoki bronzérmes tőrvívót, a biológia tudományok doktorát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját méltató beszédében elmondta, a kitüntetett nyugdíjba vonulása után is a tudományért dolgozott, és szolgálta a közösséget, ahova tartozott. Életpályáját ismertetve rámutatott, Uray nemcsak biológusként és radiológusként járult hozzá a kolozsvári tudományos élethez, hanem tőrvívóként elért kivételes teljesítményével is öregbítette a kincses város hírnevét, azzal, hogy

ő szerezte meg a romániai vívás első, világversenyen elért érmét, amikor az 1954-es főiskolai világbajnokságon dobogós lett.

Uray Zoltán köszönőbeszédében elmondta, kolozsvári vívóként jó munkát végeztek, 357 érmet hoztak a városnak, és örömmel tölti el, hogy tehettek valamit a kincses városért.

díszpolgár Galéria

Uray Zoltán a tudományos kutatásban és a vívó sportágban elért kivételes tevékenységéért életpályájával Kolozs megye jó hírnevét öregbítette

Fotó: Orbán Orsolya

A díjazott Kolozsváron született 1931. szeptember 23-án. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Református Kollégiumban végezte, egyetemi diplomát a Bolyai Tudományegyetem Természettudományi Karán biológiából szerzett 1955-ben. A biológiai tudományok doktora. 1950 és 1957 között volt a román vívóválogatott tagja, 1954-ben a Sport Mestere címet is megkapta. 1952-ben részt vett a helsinki olimpián, 1954-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon bronzérmet nyert egyéniben és csapatban is, ezenkívül kétszeres országos tőrvívóbajnok.

Nyugdíjba vonulása után továbbra is közösségi élet aktív tagja maradt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagjaként számtalan tudományos rendezvényt szervezett, a kolozsvári sportról és vívásról szóló több monográfia megjelenéséhez hathatósan hozzájárult, évente ösztöndíjakat ajánl fel kiváló fiatal sportolóknak.

Bogdán Zoltán atléta, nyugalmazott egyetemi tanár (jobbra) a kitüntetéssel •  Fotó: Orbán Orsolya Galéria

Bogdán Zoltán atléta, nyugalmazott egyetemi tanár (jobbra) a kitüntetéssel

Fotó: Orbán Orsolya

Tízpróbás rekord, számos szakmai publikáció

Az ünnepségen díszpolgári kitüntetést vehetett át továbbá Bogdán László atléta, nyugalmazott egyetemi tanár, a BBTE Testnevelés és Sport Karának volt dékánja, a tízpróba romániai csúcstartója, atlétaedző is.

Ovidiu Blag újságíró méltató beszédében a „normalitás gesztusának” nevezte, hogy Kolozs megye kitünteti kivételes teljesítményű sportolóit. Hangsúlyozta, Bogdán László nemcsak sportolóként ért el kiváló teljesítményt, hanem oktatóként is maradandót alkotott,

megreformálta a sport oktatásának módszertanát, valamint számos könyv és tanulmány szerzője.

Bogdán László megtiszteltetésnek nevezte, hogy olyan kivételes személyiséggel együtt vehette át a kitüntetést, mint Uray Zoltán.

díszpolgár Galéria

Két kolozsvári magyar sportoló kapott díszpolgári kitüntetést

Fotó: Orbán Orsolya

Bogdán László 1950. március 21-én született Kolozsváron. A Nicolae Bălcescu Líceumot 1969-ben, a testnevelési egyetemet 1972-ben végezte el szülővárosában, majd Bukarestben tanult.

Tízpróbában 1975 óta tartja az országos rekordot 7843 ponttal, amit Párizsban ért el.

Ebben az atlétikai számban 10-szeres országos bajnok, 6-szoros Balkán-bajnok, 11 nemzetközi Grand Prix címmel rendelkezik, háromszor vett részt Európa-bajnokságon, 4. helyet ért el az 1968-as lipcsei junior Eb-n, ugyanabban az évben 5. volt a berlini olimpiai reménységek napján, és 1971-ben harmadik lett a müncheni előolimpiai napon.

korábban írtuk

Bölöni László Marosvásárhely díszpolgára lett
Bölöni László Marosvásárhely díszpolgára lett

Bölöni László távozik a francia labdarúgó-bajnokságból búcsúzott Metz együttesétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

2025. április 18., péntek

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)

Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)
2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
2025. április 17., csütörtök

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta

Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta
2025. április 17., csütörtök

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején