Fotó: Pixabay
A temesvári villamosokon, buszokon és trolikon utazók csaknem 60 százaléka mulasztja el a jegy vagy bérlet megvásárlását, ezért a helyi hatóságok fokozták az ellenőrzéseket a városban és a közeli községek irányában közlekedő tömegközlekedési eszközökön.
2022. február 18., 08:342022. február 18., 08:34
A jelenségre Ruben Laţcău alpolgármester irányította rá a figyelmet csütörtöki Facebook-bejegyzésében, amelyben egyúttal azt is bejelentette, hogy aznaptól megkétszerezik az ellenőrök számát.
Mint írta, ez a 60 százalék körüli arány a helyi közlekedési vállalat becslése, és úgy számolnak, hogy
„Egyeztettem a közlekedési vállalat vezetőségével, és az ellenőrzések fokozásáról döntöttünk. Megkétszerezzük az ellenőrök számát. Ahhoz, hogy korszerű és hatékony tömegközlekedésünk legyen, szükség van arra, hogy a helyi önkormányzat befektessen a flottába, de arra is, hogy a bevételek tükrözzék az utasok valós számát” – fogalmazott a Facebook-posztban az alpolgármester.
A hozzászólások sem maradtak el. Volt, aki arra kérdezett rá, van-e hivatalos statisztika a drágítás előtti és utáni időszakról, akadt, aki felrótta, hogy vannak villamosok, amelyeken nem működik a kártyás fizetés,
„Benne vannak a becslésben a zsebtolvajok is?” – kérdezte egy másik hozzászóló ironikusan.
Az Erbașu építőipari vállalat közlése szerint immár 25 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszával.
Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!