Az SZNT kéri a székelyföldi magyar polgármestereket, hogy március 10-én tűzzék ki a polgármesteri hivatalokra a székely zászlót

Az SZNT kéri a székelyföldi magyar polgármestereket, hogy március 10-én tűzzék ki a polgármesteri hivatalokra a székely zászlót

Fotó: Haáz Vince

Idén is megszervezi megemlékező nagygyűlését és felvonulását március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – közölte pénteken az MTI-vel a szervezet elnöke. Izsák Balázs kifogásolta, hogy a láttamozó bizottság pénteki ülésére nem engedték be a szervezőket.

MTI

2024. február 23., 20:312024. február 23., 20:31

Az SZNT elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta:

pénteken először fordult elő a marosvásárhelyi rendezvény történetében, hogy a szervezőket és a sajtót nem engedték be a hatóságok képviselőiből álló láttamozó bizottság ülésére.

Elmondta: az elmúlt években részt vettek a találkozókon.

Mint mondta, a jogszabályok szerint a láttamozó bizottságnak módjában áll megváltoztatni a nyilvános rendezvény bizonyos elemeit a szervezők beleegyezésével.

„Ha mi nem vagyunk ott, akkor hogyan lehet kérni a beleegyezésünket?” – tette fel a kérdést az SZNT elnöke. Közölte, hogy hétfőn írásbeli tájékoztatást fog kérni a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az ügyben.

Rámutatott: a székely szabadság napi rendezvényt előzetes bejelentés alapján lehet megtartani, melyet az SZNT már tavaly tavasszal megtett a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban. Az engedélyt megadott határidőn belül megtagadhatták volna, amire nem került sor, így a bizottság már csak a rendezvény bizonyos elemein változtathat a szervezők beleegyezésével.

Az SZNT előzetes bejelentésében a gépkocsiforgalom lezárását is kérte, ha ezt jóváhagyják, akkor a felvonulás résztvevői az úttesten vonulhatnak.

Ellenkező esetben a járdára szorulnak, amire az elmúlt években kétszer volt példa, legutóbb tavaly – emlékeztetett Izsák Balázs.

Elmondta: a korábbi években a román csendőrség is egyeztetésre hívta a szervezőket a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében. Tavaly azonban „engedélyező hatóságként” lépett fel, és hat nappal a rendezvény után büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs nevére „tiltott rendezvény megtartása miatt”. Az SZNT-elnök ezt megóvta a marosvásárhelyi bíróságon, és alapfokon megnyerte a pert. Az ítélet érvénytelenítette az 1000 lejes bírságot.

Izsák Balázs szerint a bíróság az indoklásban leszögezte: a csendőrség feladata a rend fenntartása, és nem lépheti túl hatáskörét. Az MTI kérdésére elmondta: idén is számít hasonló eljárásra. „Most is ugyanaz a csendőrparancsnok akadályozta meg, hogy bemenjünk a gyűlésre” – mondta a láttamozó bizottság pénteki ülésére utalva.

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a csendőrség kérésének tett eleget, amikor az ülésen csak a bizottság tagjai – a polgármester, a főjegyző, a csendőrség és a rendőrség képviselői – vehettek részt.

„A szervezők részvétele a láttamozó bizottság ülésén szokásjog volt Marosvásárhelyen, de nem volt törvényes” – idézte a román hírügynökség a polgármestert.

Továbbá elmondta: a rendezvény megtartását útlezárások nélkül hagyták jóvá, így a felvonulás résztvevőinek a járdán kell haladniuk.

Az SZNT március 10-én évente megtartja Marosvásárhelyen a székely szabadság napját, ahol kiáltvány elfogadásával a román törvényhozás és a nemzetközi közösségek felé közvetíti a székelyföldi autonómiaigényt.

A szervezet a napokban felhívással fordult a székelyföldi magyar polgármesterekhez, kérve, hogy március 10-én tűzzék ki a polgármesteri hivatalok és közintézmények épületeinek homlokzatára a székely zászlót.

„Románia alkotmányának 6. cikkelye elismeri és szavatolja a kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére. A székely zászló kitűzése alkotmányos jog, amellyel legalább a székely szabadság napján élni kell” – írták.

Hozzátették: az idei romániai választási évben a székely zászló kitűzése a székely-magyar választók felé is ösztönző lehet.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként

Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként
2024. május 06., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében
2024. május 06., hétfő

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők

Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők
2024. május 06., hétfő

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették
2024. május 06., hétfő

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon

Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon
2024. május 05., vasárnap

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni

Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni
2024. május 05., vasárnap

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom

Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom
2024. május 05., vasárnap

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál

Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál
2024. május 05., vasárnap

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget

Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget