Fotó: Veres Nándor
Megerősítette az Igazi Csíki Sört mint márkát az Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal, elutasítva a Heineken Románia keresetét – tájékoztatta szerkesztőségünket Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa.
2015. július 10., 18:282015. július 10., 18:28
2015. július 10., 18:302015. július 10., 18:30
Mint ismeretes, a Heineken Románia még tavaly kifogást emelt az európai hivatalnál az Igazi Csíki Sör márkanév levédése ellen, ezt a keresetet utasították most el. A szerdai döntést pénteken közölték az érdekelt felekkel.
„A döntés lényege, hogy sem megjelenésében, sem kiejtésileg, sem tartalmilag nem áll fenn a hasonlóság a két márka, az Igazi Csíki Sör és a Ciuc Premium között. A döntésben ugyanakkor az is szerepel, hogy a perköltséget a Heineken Romániának kell kifizetnie\" – tájékoztatott Lénárd András.
Az üzletember elmondta, erre a döntésre vártak egy héttel ezelőtt, amikor a Hargita megyei törvényszék egy alapfokú döntésben a Heinekennek adott igazat.
A Csíki Sör Manufaktúra képviselői akkor úgy vélték, nem a romániai igazságszolgáltatás kompetens dönteni ebben a kérdésben. Szerintük az Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal most egy szakmai döntést hozott, és ehhez hasonlót kellett volna hoznia a Hargita megyei törvényszéknek is múlt pénteken.
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.
Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.
Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.
Tizenhat megye 62 településén, valamint Bukarestben okoztak károkat az elmúlt napok özönvízszerű esőzései – közölte szerdán a katasztrófavédele
Az Arad megyei önkormányzat újabb álhír terjesztésére hívta fel a figyelmet az ópálosi katonai emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy vasárnap a Facebookon a román hősök tiszteletére emelt monumentális alkotás tervezett lebontásáról írtak.
szóljon hozzá!