Az anyanyelven tanulás fontosságát hangsúlyozza az RMPSZ

Az anyanyelven tanulás fontosságát hangsúlyozza az RMPSZ

Fotó: Kristo Robert

Az anyanyelvű oktatás fontosságára hívja fel a szülők és pedagógusok figyelmét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), arra kérve őket, hogy segítsék a jövő tanévre vonatkozó beiskolázási terv megvalósítását. 

Krónika

2014. március 03., 18:172014. március 03., 18:17

A szakmai szervezet pontokba szedve ismerteti az anyanyelven való tanulás előnyeit, az iskolai ismeretszerzés mellett a közösséghez való tartozás fontosságát is kiemelve. Rámutat, az anyanyelven való olvasás, írás minden egyéb iskolai tanulás alapját képezi, ráadásul anyanyelven gyorsabban, hatékonyabban tanulunk, akár más nyelveket is. Ugyanakkor az anyanyelvi oktatás által kapcsolódik be az egyén a magyar kultúrába, érti meg szülei, nagyszülei életfelfogását, ezáltal lesz része a magyar közösségnek, teszi hozzá az RMPSZ.

„Mert hisszük, tudjuk, tapasztaljuk, hogy nem kerül hátrányos helyzetbe, nem fog kevésbé érvényesülni az, aki mindvégig magyarul tanult az iskolában. Az egyre bővülő magyar egyetemi hálózat, főiskolai képzés is (Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem) sokféle lehetőséget biztosít a továbbtanuláshoz” – hívja fel a figyelmet a szervezet hangsúlyozva, hogy Romániában törvény szavatolja az anyanyelven használatát.

Arra is kitérnek, hogy a magyar nyelven való tanulást a magyar állam is támogatja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által kiírt „Szülőföldön magyarul” pályázat révén. Mint írják, a szervezet közreműködésével tavaly 157 ezer óvodás, általános és középiskolás tanuló részesült egyszeri oktatási-nevelési és taneszköz támogatásban.

„Oktatási intézményeinket, legyenek azok szórványban vagy tömbvidéken, kisebb vagy nagyobb településen, falun vagy városon, csak úgy tarthatjuk meg, ha megtelnek élettel, azaz lesznek diákjaik, s őket oktató, nevelő tanítóik és tanáraik. Külön felhívjuk a figyelmüket arra, hogy nem csak az elméleti középiskoláinkban, hanem a szakoktatásban is értékes, hasznos tudásra és képességekre tesznek szert a tanulók” – hangsúlyozza a szakmai szervezet, üdvözölve az RMDSZ Minden magyar gyermek számít néven futó beiskolázási kampányát, és arra kérve a szülőket, pedagógusokat, hogy ők is támogassák ezt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 18., csütörtök

Villámlásoktól és heves széllökésektől kísért záporokra figyelmeztetnek a meteorológusok

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy háromnegyedére.

Villámlásoktól és heves széllökésektől kísért záporokra figyelmeztetnek a meteorológusok
2024. július 18., csütörtök

Kigyulladt egy személyvonat mozdonya Nagyvárad közelében

Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.

Kigyulladt egy személyvonat mozdonya Nagyvárad közelében
2024. július 18., csütörtök

Jó hír a Kolozsvár és Nagyvárad között autózóknak: hamarosan újabb körgyűrű könnyíti a közlekedést

Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.

Jó hír a Kolozsvár és Nagyvárad között autózóknak: hamarosan újabb körgyűrű könnyíti a közlekedést
2024. július 17., szerda

Az óvás utáni érettségi jegy nem lehet kisebb az eredetinél egy bírósági döntés értelmében

Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.

Az óvás utáni érettségi jegy nem lehet kisebb az eredetinél egy bírósági döntés értelmében
2024. július 17., szerda

Ha nem vagyunk óvatosak, nemcsak napszúrás, hanem hőguta, vízmérgezés is kialakulhat kánikula idején

A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.

Ha nem vagyunk óvatosak, nemcsak napszúrás, hanem hőguta, vízmérgezés is kialakulhat kánikula idején
2024. július 17., szerda

Több száz szálláshelyet biztosít felvételizőknek jutányos áron a BBTE Kolozsváron

Több mint 400 szálláshelyet biztosít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a felvételire jelentkező diákok számára a kincses városi Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben működő egyetemi bentlakásokban.

Több száz szálláshelyet biztosít felvételizőknek jutányos áron a BBTE Kolozsváron
2024. július 17., szerda

Zivatarokra és kánikulára is figyelmeztetnek a meteorológusok, az éjszaka sem hoz felfrissülést a legtöbb vidéken

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy felére.

Zivatarokra és kánikulára is figyelmeztetnek a meteorológusok, az éjszaka sem hoz felfrissülést a legtöbb vidéken
2024. július 17., szerda

Szatmári tűz: 50 ezer lejre bírságolták a hulladéklerakó működtetőjét

A múlt héten leégett szatmárnémeti hulladéktároló központnak nem volt tűzvédelmi engedélye, és nem is kezdeményezte ennek megszerzését; a hatóságok 50 000 lejre bírságolták meg – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség.

Szatmári tűz: 50 ezer lejre bírságolták a hulladéklerakó működtetőjét
2024. július 17., szerda

Erdélyben és a Bánságban is sokan szorultak elsősegélynyújtásra az elmúlt 24 órában

A katonai tűzoltókat 2220 sürgősségi helyzethez riasztották az elmúlt 24 órában, az esetek 70 százalékában elsősegélynyújtásra volt szükség.

Erdélyben és a Bánságban is sokan szorultak elsősegélynyújtásra az elmúlt 24 órában
2024. július 17., szerda

„Dolgozni kell, s a pálinkát csak mértékkel!” – tanácsolja a 100. életévét betöltő Bartha Mihály úzvölgyi veterán

Betöltötte 100. életévét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály úzvölgyi veterán katona.

„Dolgozni kell, s a pálinkát csak mértékkel!” – tanácsolja a 100. életévét betöltő Bartha Mihály úzvölgyi veterán