2009. január 29., 18:552009. január 29., 18:55
Antal Árpád polgármester a tervezet csütörtöki vitáján javasolta, hogy a referendumra megfogalmazott kérdést válasszák ketté, és Sepsiszentgyörgy lakossága egy helyett két kérdésre válaszoljon. Az első kérdés, hogy egyetért-e Székelyföld autonómiájával és hogy ehhez Sepsiszentgyörgy városa is csatlakozzon, a második kérdés pedig a megyehatárok módosítására vonatkozna. Rodica Parvan a Román Pártok Szövetségének képviselője kifejtette, elfogadhatatlan, hogy ezt a témát havonta előveszik, mintha bérletet váltottak volna rá, majd tiltakozásképpen kivonult az ülésről. A testület Antal Árpád polgármester módosító-javaslataival fogadta el a tervezetet, a 14 magyar képviselő támogató és a 3 román tanácstag ellenszavazatával. A határozat értelmében Sepsiszentgyörgyön március 15-én megszervezik az autonómia-referendumot.
A kézdivásárhelyi városi tanács korábban szintén megszavazta az autonómia-népszavazás megszervezésére vonatkozó határozatot, ezt azonban a Kovászna megyei prefektúra a közigazgatási bíróságon megtámadta.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).