Aszály, ragály, viszály és muszáj idején is összefognak – Maros megyei gazdatalálkozó Fehéregyházán

A búza  mellé víz, liszt és kovász is került •  Fotó: Makkay József

A búza mellé víz, liszt és kovász is került

Fotó: Makkay József

Népes részvétel mellett ünnepelte 12. gazdanapját vasárnap az RMGE Maros gazdaszervezet Fehéregyházán. Az évente kiosztásra kerülő Pro Agricultura Transilvaniae díjat idén tíz mezőgazdasági szakembernek és székelyföldi gazdának ítélték oda. A rendezvényen felszólaló Nicu Vasile, a legnagyobb román mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet, a LAPAR elnöke a hazai mezőgazdaságot sújtó nehézségekről szólva úgy fogalmazott, hogy a nagy tételekben érkező ukrajnai gabonát továbbra is a romániai termelői önköltségi ár alatt értékesítik az országban.

Makkay József

2023. augusztus 28., 13:292023. augusztus 28., 13:29

2023. augusztus 28., 18:172023. augusztus 28., 18:17

A Maros megyei Fehéregyházán tartotta 12. gazdanapját a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros szervezete. A Petőfi Sándor-múzeum tágas kertjében, az árnyas fák alatt megszervezett rendezvényre a megye legtöbb gazdaköre eljött, és elhozta a helyi közösség búzaadományát is a Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem és a Székely Szívek Tarisznyája nevű adományozási program keretében.

Az elmúlt hetekben Erdélyben és a Kárpát-medencében több helyszínen is megtartott búzaösszeöntési ünnepségnek ez volt az utolsó állomása.

Búzaösszeöntés Fehéregyházán. A gazdák és mezőgazdasági szakemberek minden gazdakör részéről hoztak kenyérgabonát •  Fotó: RMGE Maros Galéria

Búzaösszeöntés Fehéregyházán. A gazdák és mezőgazdasági szakemberek minden gazdakör részéről hoztak kenyérgabonát

Fotó: RMGE Maros

A székelyföldi megyében mintegy harminc működő gazdakörrel rendelkező RMGE Maros szervezet elnöke, Fazakas Miklós nyárádkarácsoni zöldségtermesztő agrárvállalkozó üdvözlő beszédében úgy fogalmazott, hogy az elmúlt pár esztendő minden lehetséges negatívumot behozott a gazdák életébe, a sok gond ellenére mégis sikerült talpon maradni.

,,Talpon maradásunk olyan körülmények között történt, amikor mind a Kárpát-medencei, mind az európai uniós gazdatársadalom ostrom alatt áll. Nem ezt akartuk és nem erre számítottunk” – fogalmazott a gazdaszervezet vezetője. Fazakas Miklós szerint az erdélyi gazdának felelőssége van családja, kisközössége és nemzete iránt. Gazdálkodása helyi közösségépítést jelent, hogy ,,felkészülhessen bármilyen nehéz időszakra, ami ezután jöhet”.

Vendéglátóként a fehéregyházi Petőfi Sándor gazdakör elnöke, Szőke János a rendszerváltás után újraalakult helyi gazdaszervezet tevékenységét mutatta be a népes közönségnek, jelezve, hogy a megváltozott éghajlati körülmények egyre nagyobb kihívást jelentenek a gazdatársadalom számára, amit csak megfelelő szakmai tudással lehet ellensúlyozni.

Magyarország bukaresti nagykövetségének mezőgazdasági és környezetvédelmi attaséja, Sándor Tibor László •  Fotó: Makkay József Galéria

Magyarország bukaresti nagykövetségének mezőgazdasági és környezetvédelmi attaséja, Sándor Tibor László

Fotó: Makkay József

Magyarország bukaresti nagykövetségének mezőgazdasági és környezetvédelmi attaséja, Sándor Tibor László beszédében visszakanyarodott a múlt szombati, kárpát-medencei búzaösszeöntő rendezvényre – amelyet Szolnokon tartottak meg –, ahol ez az idézet is elhangzott: ,,a gazdák aszály, ragály, viszály és muszáj idején egyaránt összefognak”. A diplomata szerint az elmúlt időszakban mind a négy negatívumból kijutott az erdélyi gazdáknak, ennek ellenére éppen

a nemzeti sikertörténetnek számító Magyarok kenyere 15 millió búzaszem a példa arra, hogy a termelőket érő számos csapás ellenére megmaradt az adakozó kedv,

hogy az összegyűjtött kenyérgabonából Magyarországon és a határon túl élő és rászoruló nemzettársaikat segíthessék.

Kormány Sándor magyarországi mezőgazdasági szakember búzaadománnyal érkezett Fehéregyházára •  Fotó: Makkay József Galéria

Kormány Sándor magyarországi mezőgazdasági szakember búzaadománnyal érkezett Fehéregyházára

Fotó: Makkay József

Kormány Sándor, Csongrád-Csanád vármegye önkormányzatának mezőgazdasági tanácsosa újdonságról számolt be a Kárpát-medencei búzaadományozási program kapcsán. ,,Az RMGE Maros elnöke részéről az volt a kérés, hogy ne csak kenyérsütésre alkalmas kenyérgabonát hozzunk a dél-magyarországi régióból, hanem vetőmagot is. A közös elképzelés szerint az így összegyűlt vetőmagot ősszel elvetik, és jövő nyáron közösen aratjuk le, megsokszorozva az adomány értékét" -- mutatott rá a magyarországi mezőgazdasági szakember.

Kentelki Endre, a Sapientia EMTE mezőgazdasági oktatója az erdélyi egyetemen kínált mezőgazdasági mérnökképzés marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi helyszíneit mutatta be, Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke pedig a Fehéregyháza határában utoljára látott nemzeti költőnk, Petőfi Sándor emlékének adózó múzeum és emlékpark történetét elevenítette fel.

Nicu Vasile, a LAPAR elnöke sötéten látja a romániai mezőgazdaság helyzetét •  Fotó: Makkay József Galéria

Nicu Vasile, a LAPAR elnöke sötéten látja a romániai mezőgazdaság helyzetét

Fotó: Makkay József

Legnagyobb érvágás az elvándorló munkaerő

A legnagyobb romániai agrárérdekvédelmi szervezet, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Lígája (LAPAR) elnöke, Nicu Vasile mezőgazdasági mérnök, dél-romániai gabonatermesztő agrárvállalkozó beszédében sötét képet festett a romániai mezőgazdaság helyzetéről, jelezve, hogy több éven át is igen nehéz esztendőt zárt a hazai gazdatársadalom.

,,Ma az uniós és a romániai gabonatermesztés legnagyobb gondja az Ukrajnából érkező olcsó gabona, az illojális konkurencia.

Idézet
Míg az ukrán gabona kilóját 40-50 baniért értékesítik Romániában, a hazai termelők kilónként 60-65 banis önköltségi áron tudják előállítani a búzát. Gondjainkat tetőzi a krónikus munkaerőhiány is”

– érvelt a román érdekvédelmi szervezet vezetője. Nicu Vasile a romániai mezőgazdaság és általában a gazdaság legnagyobb érvágásának azt tartja, hogy mintegy ötmillió romániai fiatal dolgozik külföldön, elsősorban nyugat-európai államokban.

Ünneplő gazdaközösség az új kenyér ünnepén •  Fotó: Makkay József Galéria

Ünneplő gazdaközösség az új kenyér ünnepén

Fotó: Makkay József

Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint meg kell értetni az uniós agrárpolitikát kidolgozó brüsszeli vezetőkkel, hogy az európai mezőgazdaság csak úgy maradhat életben, ha közös érdekek mentén születnek meg a szabályozások, és az egységes uniós agrárpiacot jól kidolgozott vámszabályokkal védik a kívülálló országokból érkező mezőgazdasági termékekkel szemben.

Kolumbán Gábor Fazakas Miklóstól, az RMGE Maros elnökétől veszi át a díjat •  Fotó: Makkay József Galéria

Kolumbán Gábor Fazakas Miklóstól, az RMGE Maros elnökétől veszi át a díjat

Fotó: Makkay József

A helyi piac megerősítésére kell törekedni

Az RMGE Maros az egyetlen erdélyi magyar gazdaszervezet, amely évi rendszerességgel díjazza a szervezet működésében kulcsszerepet játszó, illetve a környező megyékben kiemelkedő mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdákat és mezőgazdasági szakembereket. Idén Pro Agricultura Transilvaniae érdemdíjban részesült posztumusz két Maros megyei gazda, Troznai Ferenc és Kristóf Sándor. A gazdaszervezet díját vehette át Kolumbán Gábor székelyudvarhelyi közgazdász, agrárvállalkozó, a Civitas Alapítvány frontembere, Miklós Gyula balavásári agrárvállalkozó, Bányász József gyergyóújfalui sajtmester, Dán Péter nyugalmazott marosvásárhelyi állattenyésztési mérnök, Csonta Ferenc, a hármasfalui gazdakör vezetője, Hegyi István gazdálkodó és Bocskai István Csaba magyarországi agrárszakember.

Úrvacsoraosztás a Petőfi múzeum kertjében •  Fotó: Makkay József Galéria

Úrvacsoraosztás a Petőfi múzeum kertjében

Fotó: Makkay József

A díjátadón Kolumbán Gábor úgy fogalmazott, az elismerés a Civitas Alapítvány elmúlt három évtizedben kifejtett tevékenységének szól.

Idézet
Azért dolgoztunk, hogy a helyi gazdák által előállított termékek a helyi piacon érvényesülhessenek. Egyaránt sikeres volt a Székely gyümölcsprogram és a rövid értékesítési láncot jelentő Helyén való üzlet”

– fogalmazott a székelyföldi szakember.

Fényképeszkedés a hagyományőrző huszárokkal •  Fotó: Makkay József Galéria

Fényképeszkedés a hagyományőrző huszárokkal

Fotó: Makkay József

Kolumbán kitért arra is, hogy a rövid értékesítési lánc ma már európai direktíva, és ,,minden probléma, ami ebből fakadt, a nyakunkba szakadt”. A beszélő szerint az uniós bürokraták olyan akadályokat, korlátokat állítanak a kezdeményezés elé, amelyek szinte megfojtják azt. A székelyudvarhelyi közösségszervező arra kérte a gazdákat, figyeljenek egymásra, mert közösségben, összefogással sokkal könnyebb megoldani a kihívásokat, mint amikor az ember magára marad.

A gazdanapon a marosludasi Hajdina Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget •  Fotó: RMGE Maros Galéria

A gazdanapon a marosludasi Hajdina Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget

Fotó: RMGE Maros

Dán Péter nyugalmazott mezőgazdasági kutató, az RMGE Maros szaktanfolyamainak oktatója, volt falugazdász az uniós támogatási rendszerről szólva elmondta, hogy ,,nagyot tévedtünk, amikor azt gondoltuk, hogy számunkra az Európai Unió sikert hoz”. A szakember szerint a legnagyobb probléma a túlbürokratizált uniós szabályozás, amit máig nem sikerült közel hozni az erdélyi gazdákhoz.

A búzaösszeöntést az új kenyér ünnepére megtartott szabadtéri református istentisztelet és úrvacsoraosztás zárta,

a rendezvény résztvevői a gazdakörök vendégeiként az üstökben, szabad tűzön főtt ételekből fogyaszthattak. Az egész napos gazdaprogramon fellépett a Héderfáji Női Dalkör, a Holtmarosi Dalárda és a Hajdina néptánccsoport.

Készül az ebéd a gazdakörök sátraiban •  Fotó: RMGE Maros Galéria

Készül az ebéd a gazdakörök sátraiban

Fotó: RMGE Maros

Petőfi Sándor egész alakos szobra a múzeumkertben •  Fotó: RMGE Maros Galéria

Petőfi Sándor egész alakos szobra a múzeumkertben

Fotó: RMGE Maros

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát

Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát
2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban