Aradi robbantás: előzetes letartóztatásba helyezték az áldozat lányát

Aradi robbantás

Mindent vissza. A legfelsőbb bíróság helyt adott az ügyészség fellebbezésének, és előzetes letartóztatásba helyezte az aradi robbantás megrendelésével gyanúsított nőt

Fotó: Videófelvétel

Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán este a legfelsőbb bíróság a három évvel ezelőtti aradi robbantás során megölt üzletember, Ioan Crișan lányát, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő adott megbízást a merénylet elkövetésére.

Balogh Levente

2024. november 13., 19:122024. november 13., 19:12

Vele együtt két másik gyanúsított is vizsgálati fogságba kerül.

A bíróság ezzel helyt adott a bukaresti táblabírósági ügyészség fellebbezésének, miután október 24-én alapfokon még elutasította az ügyészek előzetes letartóztatásba helyezésre vonatkozó indítványát.

Mint arról beszámoltunk, Laura Bîlceát (leánykori nevén Crișant) azzal gyanúsítják, hogy ő tervelte ki a gyilkosságot, miután az apja ki akarta zárni az örökségből. Ebben két bűntársa is volt.

Az ügyészség által összeállított nyomozati anyag szerint egy, a villanyszereléshez is értő fodrász készítette a bombát..

Az ügyészek szerint

a merénylet előtt két nappal a nő két bűntársa beszerezte a robbanóanyagot, a fodrász pedig megépítette a bombát.

Októberben a hatóságok hét helyszínen tartottak házkutatást az ügyben, köztük a meggyilkolt üzletember lányának otthonában, majd 24 órára őrizetbe vették őt és két, feltételezett bűntársát, de a bíróság szabadlábra helyezte őket.

Két év nyomozás után az ügyészek tavaly májusban jelentették be, hogy megvan a gyanúsítottak köre.

A nyomozók Ukrajnától, Moldovától és Szerbiától is segítséget kértek, mivel

olyan hírek érkeztek, hogy a támadással kapcsolatban álló külföldi állampolgárok ezekbe az országokba utaztak.

korábban írtuk

Bíróság: pocsék munkát végeztek az ügyészek az aradi üzletember meggyilkolása ügyében, nincsenek bizonyítékok
Bíróság: pocsék munkát végeztek az ügyészek az aradi üzletember meggyilkolása ügyében, nincsenek bizonyítékok

Az ügyészek nem szállítottak meggyőző bizonyítékokat arra nézvést, hogy a Ioan Crișan aradi üzletember három évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsított személyek esetében valóban fennáll az alapos gyanú – szögezte le az ügyben eljáró bíró.

A támadás során „nagy erejű robbanóanyagot” használtak – állapították meg az ügyészek. A nyomozó hatóságok az eljárás során több ballisztikai, fizikai-kémiai, nyomjelző és genetikai törvényszéki vizsgálatot is végeztek.

A robbanóanyag típusát három fizikai-kémiai vizsgálat eredményeinek megerősítése alapján állapították meg.

A bíróság azonban nem tartotta megalapozottnak az ügyészek által összeállított nyomozati anyagot.

Az ügyben eljáró bíró szerint az ügyészek nem szállítottak meggyőző bizonyítékokat arra nézvést, hogy a Ioan Crișan aradi üzletember három évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsított személyek esetében valóban fennáll az alapos gyanú.

Az indoklás szerint

a bírák úgy ítélték meg, hogy az ügyészek által bemutatott bizonyítékok „legfeljebb közvetett bizonyítékok”.

„A bíró megállapítja, hogy mindezek legfeljebb nyomok, nem pedig bizonyítékok, és három év nyomozás után a bizonyítékok nem erősítik meg azt az alapos gyanút, hogy a vádlottak követték el ezeket a különösen súlyos bűncselekményeket” – olvasható a bírói döntés indoklásában.

korábban írtuk

Aradi bombamerénylet: szabadlábon védekezhet az apja felrobbantásának megrendelésével gyanúsított Laura Crișan
Aradi bombamerénylet: szabadlábon védekezhet az apja felrobbantásának megrendelésével gyanúsított Laura Crișan

Szabadlábon védekezhet Laura Crișan, Ioan Crișan aradi üzletember lánya, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy három évvel ezelőtt ő rendelte meg az édesapja ellen elkövetett bombamerényletet.

A bíróság részletezi az ügyészek által a bizonyítékok megszerzése érdekében végzett munkát, és közli, hogy a bírák már 2021 júniusában helyt adtak az ügyészek azon kérésének, hogy engedélyezzék a technikai megfigyelési módszereket.

Az ügyészek azzal gyanúsítják Laura Bîlceát, hogy 100 000 eurót adott a két férfinak Ioan Crișan milliomos meggyilkolásáért. A vádirat szerint a flérfi meggyilkolásának szándéka az apa és lánya közötti feszültségen alapult, de a nő által megszerzendő vagyonon is.

A bíró azonban úgy értékelte, hogy ez sem bizonyított.

A bíró súlyos hiányosságokat állapított meg a nyomozásban. Például az ügyészek és a rendőrség még azt sem tudták megállapítani, hogy a gyanúsítottak hol tartózkodtak a támadás idején.

A vádiratban az ügyészek azt írták, hogy a két férfi megvásárolta a bombát, majd az aradi milliomos autójára szerelte, és mobiltelefon segítségével működésbe hozta, de a bíró szerint erre a vádpontra sincs bizonyíték.

„Tekintettel a vádlottak képzettségére és hátterére (...), az ügyészség által előterjesztett verzió ebben a szakaszban nem tűnik hihetőnek, mivel nincsenek olyan tények, amelyek legalább részben alátámasztanák azokat a magyarázatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ügyészség által előterjesztett hipotézis hitelesnek tűnjön” – tette hozzá a forrás.

Mint arról beszámoltunk,

Ioan Crișan 2021. május 29-én halt meg, amikor felrobbant az autója.

korábban írtuk

Aradi robbantásos merénylet: őrizetbe vették a meggyilkolt üzletember lányát
Aradi robbantásos merénylet: őrizetbe vették a meggyilkolt üzletember lányát

Huszonnégy órára őrizetbe vették a három évvel ezelőtt az autójába rejtett pokolgéppel megölt aradi üzletember, Ioan Crişan lányát és két feltételezett bűntársát.

A robbanás reggel 7 óra után nem sokkal történt a partiumi megyeszékhely Aurel Vlaicu lakónegyedében, egy bevásárlóközpont előtt. A Mercedes típusú személygépkocsi tulajdonosa elfogyasztott egy kávét egy közeli kávézóban, beült az autójába, majd amikor begyújtotta, a jármű felrobbant. A detonáció ereje akkora volt, hogy több száz méterre hallani lehetett, és számos másik gépkocsi megrongálódott a környéken, kirakatok, lakások ablakai törtek be.

A kiégett autóban egy ember elszenesedett holttestére bukkantak, az áldozatot a hatóságoknak nehezen sikerült azonosítaniuk.

Az Arad megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya később azt közölte, hogy az áldozat egy 66 éves, aradi férfi, aki a közelben lakott.

Ioan Crișan három évtizede üzletemberként ismert Aradon. A vállalkozó Sergiu Bîlceának, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) aradi parlamenti képviselőjének a volt apósa. A Crimatex cégcsoport tulajdonosaként Ioan Crișan elsősorban a haltenyésztésben utazott: a magyar–román határ menti Nagyiratoson létesített halneveldéjében afrikai harcsákat tenyésztett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett