2008. november 19., 09:372008. november 19., 09:37
Székelyföldi tájékozódó körúton vesz részt Stephen Ruken, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének alig két hónapja kinevezett politikai attaséja. A diplomata tegnap Sepsiszentgyörgyön a város és Kovászna megye elöljáróival, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel találkozott. A megbeszélések a sajtó kizárásával zajlottak.
Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta: az amerikai politikai attasé rendkívül tájékozott a romániai magyarság helyzetéről. Stephen Ruken arra volt kíváncsi, hogyan látják a hazai magyar elöljárók az ország politikai helyzetét, érdekelte, hogy mi a különbség az RMDSZ és az MPP politikája között, és tájékozódott az autonómiatörekvésekről. Tamás Sándor elmondta, a már létező európai autonómiaformákra hivatkozva támasztották alá az autonómiaigény jogosságát. Felhívták az attasé figyelmét, hogy nemcsak területi, hanem kulturális és személyelvű autonómia elérésére törekszik a romániai magyarság.
Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az, hogy Stephen Ruken kinevezése után két hónappal személyesen látogatott el a Székelyföldre, azt bizonyítja, hogy Amerika érdeklődik a térség sorsa iránt.A Székelyföldnek etnikai súrlódásoktól mentes autonómiát kell kivívnia, hogy ne nehezítse a szórvány helyzetét - tájékoztatta Antal Árpád az amerikai diplomatát. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei alelnöke elmondta, Stephen Ruken első kézből, tőlük és az SZNT képviselőitől akart informálódni az autonómiatörekvésekről, az MPP megalakulásáról, a helyhatósági választásokon elért eredményeiről és a terveikről. Stephen Rukent tájékoztatták az SZNT referendumkezdeményezéséről, és átadták neki az autonómiastatútumot.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.