2009. január 27., 09:152009. január 27., 09:15
Mint mondta, az utcanevek hivatalos megváltoztatása kiadást jelent az ott lakók számára, hiszen ki kell cserélniük személyi irataikat. Ezért a korábban kért kétnyelvű utcanévtáblák elhelyezése helyett tájékoztató jellegű magyar utcanévtáblák felszerelését javasolják majd a váradi önkormányzatnak. E célból létrehoztak egy héttagú, szakemberekből álló bizottságot Csomortányi Istvánnak, a váradi MPP-szervezet alelnökének irányításával, amely eldönti, hogy a nagyváradi utcák régi, a köztudatban élő magyar nevei közül melyeket javasolják használatra.
A bizottság tagja lesz Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Kordics Imre, Kupán Árpád és Péter I. Zoltán helytörténészek, valamint Nagy József Barna, a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelését szorgalmazó Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) partiumi elnöke. Az MPP-sek egy hetedik személyt is javasolnak, vele azonban még nem tárgyaltak, ezért nevét nem hozták nyilvánosságra. A tervek szerint február első hetében már összeül a testület, és legkésőbb május végére a tanács elé kerülhet a javaslat. Csomortányi István szerint elsősorban Nagyvárad tágabb értelembe vett belvárosára, mintegy 150 utcára összpontosítanak, azonban a későbbiekben a városhoz csatolt és már annak szerves részét képező két község, Váradszöllős és Biharpüspöki utcáira is kikerülhetnek a magyar nevek.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).