2009. június 10., 10:162009. június 10., 10:16
Vásárhelyen, ahol a magyar lakosság aránya ötven százalék alá süllyedt, és ennek következtében 2008 óta az RMDSZ kisebbségbe került a helyi önkormányzatban, ezúttal a szavazatok több mint 62 százalékát gyűjtötte össze. Megyei szinten, ahol a magyar nemzetiségűek aránya 39 százalék körül mozog, a voksolók közel 50 százaléka támogatta a szövetség és az EMNT közös listáját.
Az RMDSZ megyei elnöke azonban a pozitív eredmények ellenére sem túl derűlátó a leváltott magyar intézményvezetők sorsát illetően. A megyei szervezet ügyvezető elnöke, Szabó Árpád azonban lényegesen optimistább. Megítélése szerint a román pártok vezetői is ráébrednek, hogy semmiféle döntéshozásból nem lehet kihagyni a magyar közösség képviselőit. Ugyanebben reménykedik Benedek István is.
„Egy józan gondolkodású román politikus, legyen az akár Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, akár más, nem hagyhatja figyelmen kívül a magyarság vasárnapi teljesítményét és súlyát” – fejtette ki a Krónikának a megyeszékhely RMDSZ-elnöke. Benedek első lépésként értékelte a Demokrata-Liberális Párt (PDL) marosvásárhelyi elnökének, Doru Oprişcannak a gesztusát, aki az eredmények közzététele után gratulált, beismerve az RMDSZ hathatós fölényét a megyében.
Tőkés András, a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezetének elnöke úgy véli: akár öt jelölt is EP-képviselői mandátumhoz jutott volna, ha a polgári párt nem maradt volna ki az összefogásból. „Hibázott az RMDSZ is, hibázott az MPP is. Markó Béla részéről jelentős hiba volt kihagyni az egyezségből a polgári oldalt, Szász Jenő pedig ott tévedett, hogy nem fogadta el a Tőkés László által felajánlott negyedik helyet” – magyarázta Tőkés András.
Szerinte a polgári oldal közvetett vagy közvetlen jelenléte az összefogás listáján mindenképpen mozgósító hatást váltott volna ki, és még több erdélyi magyar járult volna az urnákhoz. Tőkés szerint, kihasználva a románok távolmaradását, aránylag könnyűszerrel nem négy, hanem öt képviselőt is kijuttathattunk volna Brüsszelbe.
Tőkés András ugyanakkor elmondta, a lehető legtermészetesebbnek tartja, hogy szerepet vállalt az RMDSZ és az EMNT kampányában, annak ellenére, hogy az MPP országos alelnöki tisztségét tölti be. „ Maros megyében egyetlen MPP-vezér segítségét sem kértem, mégis közel tízen jelentkeztek, olyanok, akik aztán kampánykörútján fogadták Tőkés Lászlót” – tette hozzá a püspök testvére.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.