A templomvédők dicsérete

Negyvenöt éve, 1964 pünkösdjén nagyváradiak százai védték napokig a város szívében álló Szent László római katolikus templomot a kommunista rezsim által elrendelt lebontástól. Hétfőn délután, az események évfordulóján rájuk emlékeztek a váradi katolikusok, reformátusok és más felekezetekhez tartozók a megmentett templomban, majd táblát szenteltek emléküknek.

Nagy Orsolya

2009. június 03., 10:322009. június 03., 10:32

A rendezvény keretében Fodor József vikárius, illetve Szabó István, az emléktáblát felállító Nobilitas Egyesület igazgatója mesélte el a 45 évvel ezelőtt történteket a templomot megtöltő gyülekezetnek, úgy, ahogyan azoktól hallották, akik megélték azokat a napokat. A vikárius 1967-ben került a templomba, ahol az akkori plébánostól, Dászkál Istvántól tudta meg a részleteket.

Dászkál egyébként kinevezett plébános volt, elődjét, dr. Ópalotai János apátplébánost a diktatúra már akkor eltávolította – ez a közelgő vég előszelét is jelenthette Fodor szerint. „Nem sokszor tévedtek a kommunisták, de akkor hibát követtek el: pünkösdvasárnap Várad összes templomában kihirdették, hogy másnap, azaz hétfőn délután tartják a Szent László-templomban az utolsó szentmisét.

A templom lebontását azzal indokolták, hogy egyhangú, szürke falaival nem díszíti, hanem rontja a városképet” – mesélte a vikárius. Így az embereknek 24 óra alatt idejük volt megszervezni az ellenállást. Pünkösd hétfőjén reggel hatkor, az első szentmisén már tele volt a templom és a Szent László tér is annyira, hogy a főtér villamosforgalmát le kellett állítani. A tömeg egyre csak nőtt a nap folyamán, aztán a hatórai mise végeztével az emberek egyszerűen nem akartak hazamenni, szünet nélkül énekeltek és imádkoztak.

Estére a közeli váradújvárosi református templom gyülekezete is megérkezett, saját zsoltárait, dicséreteit énekelve. Éjfélkor a plébános bezárta a templomajtót – akkorra már a Szekuritáté is a helyszínen volt, többeket elhurcoltak, igazoltattak, de nem tudták megfélemlíteni a templomvédőket, akik ott maradtak az istenháza körül.

Napokig tartott a csendes ellenállás. Közben a városvezetőség megpróbált munkásokat toborozni a lebontásra, sikertelenül. „Az emberek nem akartak felmenni a tetőre és ledobni a keresztet a toronyról” – mesélte a vikárius. Csütörtökön végre megjött a hír: visszavonták a lebontási parancsot.

A szentmisén Tőkés László és Szilágyi Zsolt EP-képviselőjelöltek is megjelentek. Tőkés kiemelte, isteni ajándék, hogy nem fulladt erőszakba a ’64-es templomvédés, ráadásul sikerrel is járt, méghozzá épp abban az időszakban, amikor Erdély több temploma nem volt ilyen szerencsés: a brassói református istenházát például valóban lebontották. „Ha 1989-ben nem bukik meg a diktatúra, a kolozsvári Szentpéteri templom sem menekül meg” – mondta Tőkés.

A bejáratnál felszerelt emléktáblát református és katolikus rend szerint is felavatták, felszentelték és megáldották. „45 éve Isten segítségével mentette meg Nagyvárad népe a Szent László-templomot a kommunista rezsim által elrendelt lebontástól” – áll a Nobilitas Egyesület tábláján.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata