2009. június 09., 14:442009. június 09., 14:44
Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök kedden Marosvásárhelyen kijelentette: a területi szervezetek közelgő tanácskozásán felveti majd, hogy Markó Bélát javasolják államfőjelöltnek. „Szükséges egy saját jelölt, így senki nem mondhatja, hogy egyik vagy másik párt jelöltje kedvesebb nekünk” - magyarázta, hozzátéve, hogy Markó jelölése mellett szól az is, hogy mindegyik párt az elnököt indítja a választásokon.
„Amennyiben nagy mennyiségű szavazatot gyűjtünk be, a választások második körében kellő alappal indulhatunk neki a politikai tárgyalásoknak” - vélekedik Kelemen.
Az RMDSZ esetleges elnökjelöltje kapcsán bizalmas forrásokra hivatkozva a román sajtó már több nevet is megemlített, mint Kelemen Hunor és Tőkés László. A híresztelést azonban mind a két személy cáfolta.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.