Fotó: A szerző felvétele
2010. május 12., 09:062010. május 12., 09:06
Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója a mottót kifejtve elmondta: szervezetük kiterjedt hálózata és emberi kapcsolatai révén számtalan formában képes segíteni a rászorulókon. „Társak szeretnénk lenni az egyéni és közösségi gondok megoldásában, de nem vállaljuk át a felelősséget” – hangoztatta Márton András. Kifejtette, bár igyekeznek minden rászorulón segíteni, ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben átvállalják a segítségnyújtás szerepkörét, ugyanis ehhez széles körű társadalmi öszszefogásra, az illetékes intézmények, hivatalok támogatására van szükség.
A Gyulafehérvári Caritas megalakulása óta az embert és az emberi értékeket helyezi tevékenysége középpontjába, és az elmúlt húsz évben Erdély egyik legnagyobb közhasznú szervezetévé nőtte ki magát. Az élet különféle területein végzett szolgáltatásaikban több mint 500 alkalmazottat foglalkoztatnak. Ezek csak az elmúlt évben több mint 50 ezer személy gondjain enyhítettek.
Az ünnepségen résztvevők bepillantást nyerhettek a különféle szolgáltatásokba. Többek között megtudhatták, hogy a Caritas otthoni beteggondozó szolgálata csak a Gyergyói-medencében 23 alkalmazottal több mint ezer beteget lát el, többségük 60 év fölötti. Kiderült, hogy a családsegítő szolgálat három munkatársa négy településen szervez idősek klubját, de alkohol- és drogprevenciós programokat, kismamaklubot és különféle önsegítő csoportokat is vezetnek.
A Szent Erzsébet Öregotthonban az ország 12 megyéjéből gondoznak idős embereket, köztük súlyos demenciában szenvedőket is. A Caritas emellett a Szent Benedek Tanulmányi Házat is fenntartja, esély- és önkéntes programot működtet, valamint a vidék- és gazdaságfejlesztésbe is bekapcsolódik.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.