A DNA vizsgálja az aradi városvezetőt

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A helyi önkormányzat harmincnégy képviselőjét hallgatják ki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei a napokban Temesváron az egykori aradi cukorgyár területe eladásának ügyében. Tegnap többek között kihallgatták Gheorghe Falcã polgármestert, akit csúszópénz elfogadásával és hivatali visszaéléssel vádolnak, valamint Dékány Tibor alpolgármestert szintén hivatali visszaélés vádjával.

2007. január 30., 00:002007. január 30., 00:00

Az ügyészség két hónapja indított kivizsgálást amiatt, hogy az Elecon Plus cég háromszoros áron adott túl az egykori aradi cukorgyári ingatlanon, amelyet négyzetméterenként 16 euróért vásárolt meg a helyi önkormányzattól. A cég a cukorgyár épületét is birtokolja, tavaly januárban pedig megvásárolta a vállalat öthektáros területét a helyi tanácstól 800 ezer euróért. Néhány nappal később azonban 2,5 millió euróért adott túl a telken. A Jurnalul Naþional országos napilap információi szerint egyébként a terület piaci ára az Elecon Plus által kifizetett 16 euró ötszöröse.
„A cég, amelynek részvényesei között van néhány ismerősöm is, megvette a cukorgyár épületét, most pedig átvette az egykori vállalat telkét is” – magyarázta Falcã, aki ártatlannak vallja magát. Dékány Tibor arról számolt be, Falcã egy évvel ezelőtti távolléte alatt megbízta őt a polgármesteri feladatok ellátásával, többek között a terület adásvételi szerződésének aláírásával is. „Nem nyugtalankodom, mivel nem tartom magam vétkesnek az ügyben” – nyilatkozta az alpolgármester a Mediafax hírügynökségnek. Gheorghiþã Mateuþ, a polgármester ügyvédje közölte, védence nevében valószínűleg eljárási hibákra is hivatkozik majd.
„A kihallgatások befejezéséig csak találgatásokról lehet szó” – mondta el Bognár Levente aradi alpolgármester. Hozzáfűzte, bár ő nincs a kihallgatottak sorában, nem szerzett tudomást arról, hogy az adásvétel törvénytelen lett volna. Bognár szerint nem egyértelműek az adásvételre vonatkozó jogi előírások sem.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) aradi szervezetének vezetősége belső vizsgálatot indít Gheorghe Falcã ügyében, aki egyébként az aradi Demokrata Párt elnöke. Florin Remeþan, az aradi PSD elnöke közölte, céljuk nyilvánosságra hozható információkat szerezni az ügyben.

KERET
Tetten érték a felszámolót

Korrupció miatt előzetes letartóztatásba helyezték a DNA ügyészei Nicolae Gherman nagyváradi helyi tanácsost és Gabriel Cosmin Sãlãjan bírósági felszámolót. Sãlãjant tetten érték az ügyészek, miközben 45 ezer lejes csúszópénzt fogadott el a helyi tanácsos közvetítésével.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható