2010. június 14., 07:382010. június 14., 07:38
1944 tavaszán már egyértelművé vált, hogy Németország elveszti a háborút, ennek ellenére a magyar hatóság elrendelte Észak-Erdélyben a zsidók összegyűjtését – emlékeztetett a hitközség vezetője.
A szatmári gettó a mai Petőfi utca és a Nagypiac környékét foglalta magába, erre a szűk helyre több mint 19 ezer embert zsúfolt össze a csendőrség. Sokan kétségbeesésükben és az élelemhiány miatt öngyilkosok lettek ebben a periódusban – tette hozzá Décsei. Szatmárnémetiből öszszesen hat szerelvényt indítottak, azonban a deportáltak pontos névsora nem maradt fent.
A szatmári lakosság annak idején vegyes érzelmekkel viszonyult a zsidók deportálásához, egyesek tapsoltak, mások sírtak, és voltak, akik segíteni próbáltak. Az Auschwitz-i táborba megérkezett szatmári zsidók egy részét egyenesen a gázkamrába vitték, másokat munkára fogtak, nyolcvan százalékuk ott lelte halálát –mondta. Szatmárnémetiben napjainkban az akkori zsidóság létszámának alig egy százaléka él. A közösség egykoron a lakosság negyedét tette ki, és nagyban hozzájárult a város gazdasági és kulturális fejlődéséhez. A résztvevők elhelyezték az emlékezés köveit az emlékműnél, és gyertyagyújtással tisztelegtek a deportáltak emléke előtt.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.