Fotó: Rostás Hunor
A szervezők által várt 80 millió eurónál végül kevesebb, valamivel több mint 70 millió euró marad Kolozsváron az Untold fesztivál után, vagyis ennyit tesz ki az a pénz, ami be fog folyni a városkasszába a helyi adókból és illetékekből azzal együtt, amennyi bevételük a helyi vállalkozásoknak, lakásukat bérbe adó magánszemélyeknek volt az augusztus 3–6. között lezajlott, hatalmas tömegeket megmozgató esemény nyomán.
2023. augusztus 16., 10:322023. augusztus 16., 10:32
„A szervezők és a fesztivál kereskedelmi partnerei, a helyi szállodatulajdonosok, étteremtulajdonosok, bevásárlóközpontok stb. által becsült számok alapján végzett első számítások szerint
– vonják meg az első mérleget közleményükben a fesztivál szervezői.
Ez az összeg azonban jócskán elmarad a várakozásoktól. Edi Chereji, az Untold kommunikációs igazója a fesztivál előtt úgy nyilatkozott, hogy a szervezők arra számítanak, hogy a tavalyi 60 millió euró után idén 80 millió euró marad helyben. Azt mondta, egy kolozsvári székhelyű bank, illetve független közgazdászok adataira hivatkozva közölte a becslést, mely nem tartalmazza az eladott fesztiválbelépők, -bérletek árát, vagyis ekkora összeg folyhat be a kincses városba özönlő vendégek helyi kiadásaiból, a szállásra, étkezésre, bevásárlásokra, közlekedésre, egyéb szórakozási lehetőségekre elköltött pénzből.
Csütörtökön délután megnyitotta kapuit Kolozsváron Románia és Kelet-Közép-Európa egyik legrangosabb zenei fesztiválja, az Untold, amelynek szervezői óriási hasznot ígérnek – elsősorban nem maguknak, hanem a helyi közösségnek.
Sok résztvevő pedig a fesztivál előtt vagy után több napot töltött Kolozsváron és környékén.
A szervezők becslése szerint a résztvevők 35 százaléka volt Kolozs megyei, ezt követi Bukarest, Temesvár és az ország többi része,
Az idei Untoldra több mint 100 országból érkeztek bulizni vágyók, egyebek mellett Németországból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Lengyelországból, az Egyesült Államokból, Magyarországról, Spanyolországból, Izraelből, de olyan egzotikus országokból is, mint Brazília, Argentína, Japán, az Egyesült Arab Emírségek és India.
A szervezők szerint a fesztivál hatalmas nemzetközi imázstőkét hoz Kolozsvárnak, Erdélynek és az egész országnak. Művészek és csapataik, produkciós emberek, nemzetközi újságírók, influencerek és fotósok, valamint a külföldről érkezett rajongók mesélnek most a világnak Kolozsvárról és az Untoldról, a világ egyik legnagyobb fesztiváljáról, amely évről évre növekszik. Még a Billboard, a világ leghíresebb zenei és szórakoztatóipari kiadványa is írt az Untold 8. kiadásáról – húzza alá a közlemény.
A kolozsvári tűzoltóság megbírságolta az augusztus 3–6. között lezajlott Untold fesztivál szervezőit, amiért az Imagine Dragons amerikai zenekar koncertjére a jóváhagyottnál lényeges több embert engedtek be.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
szóljon hozzá!