A dévai középiskolások életmentési és újraélesztési technikákat tanulhattak
Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély
Az erdélyi szórványrégiókban élő diákokat, szülőket és pedagógusokat is interaktív, hasznos programokkal szeretné elérni a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Az ezzel a céllal idén útjára indított MCC Karavánról Fugel Edina, az erdélyi szakmai tevékenységért felelős igazgató beszélt a Krónikának.
2024. augusztus 02., 17:272024. augusztus 02., 17:27
2024. augusztus 02., 17:342024. augusztus 02., 17:34
A nemzeti összetartozás napján, június 4-én elindított programsorozattal olyan településekre is el szeretne jutni a Mathias Corvinus Collegium (MCC), ahol nem működik saját központja az intézménynek, nincsenek rendszeres tevékenységei.
„Ügyes, nyitott és érdeklődő diákok viszont mindenhol vannak, és szeretnénk nekik vinni valamit ebből a tudástárból, amely felgyűlt az MCC-ben. Ezzel a gondolattal kerestük meg a dévai Téglás Gábor Gimnáziumot, és felajánlottuk, hogy szívesen szervezünk programot az 5–8. osztályosoknak és középiskolásoknak is” – mondta a Krónika érdeklődésére Fugel Edina.
A karaván első állomásán a kisebbek a pénzügyi tudatosság alapjait sajátíthatták el Molnár Eszter mentoroktató segítségével, míg a középiskolások életmentési és újraélesztési technikákat tanulhattak Kegyes Dávid orvostanhallgatótól, rohammentőstől.
A felnőtt közönségnek pedig Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó tartott gondolatébresztő előadást, amelyben a virtuális világ és a közösségi média gyerekek személyiségfejlődésére gyakorolt hatásait vizsgálta.
Fugel Edina rámutatott, az oktatási program keretében elindított kezdeményezést mindenképp meg szerették volna nyitni a szülők, pedagógusok számára is. „Azokban a városokban, ahol vannak központjaink, rendszeresen szervezünk pedagóguskonferenciát és Szülők akadémiája nevű programokat.
– magyarázta az MCC erdélyi igazgatóságának tagja.
A szülőket, pedagógusokat is megszólítják az MCC programjai
Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély
A karaván következő állomásaival kapcsolatban elmondta, első körben Fehér és Brassó megyei intézményekkel egyeztettek, de hosszú listájuk van a következő tanévben meglátogatandó iskolákról. A pontos helyszínek és időpontok majd elérhetőek lesznek a Mathias Corvinus Collegium - Erdély Facebook-oldalon.
Fugel Edina ugyanakkor azt is megosztotta lapunkkal, hogy lehetőségeikhez mérten igyekszenek minden megkeresésnek eleget tenni, így az érdeklődők augusztus-szeptember folyamán többek között
A kincses városi rendezvényen kínált események már böngészhetőek is: az MCC saját helyszínén, a TIFF házban változatos témakörökben neves hazai és nemzetközi előadók, művészek és kutatók tartanak érdekfeszítő beszélgetéseket. A fiatalabb korosztály számára délelőttönként interaktív foglalkozásokat kínálnak, emellett az MCC közösségi tere egész nyitott kapukkal várja az érdeklődőket. Minden program és beszélgetés ingyenesen látogatható. A román és angol nyelvű előadásokon magyar szinkrontolmácsolást biztosítanak.
A Mathias Corvinus Collegium tevékenysége 1996-ban mindössze néhány diákkal indult, a 2000-es évektől azonban fokozatosan bővült a képzési kínálat, és Magyarország határain kívül, a Kárpát-medence több pontján is megjelent. Ma már minden korosztálynak kínál képzési lehetőséget: az általános iskolában, a középiskolában, az egyetemi évek alatt, és azon is túl. 2013-ban indult az erdélyi Középiskolás Program Kolozsváron és Székelyudvarhelyen, 2018-tól működik az Egyetemi Program Kolozsváron, 2020-ban pedig teljes gőzzel indult el az általános iskolás korosztályt megszólító Fiatal Tehetség Program, amely már ötödik osztálytól oktatja többek között pénzügyi tudatosságra, egészségügyi ismeretekre, konfliktuskezelésre is a diákokat. A szervezet erdélyi adminisztrációs központja Kolozsvár, a névadó Mátyás király szülővárosa.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
szóljon hozzá!