Fotó: Haáz Vince
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt javasolja, hogy május 22-ét nyilvánítsák a székely himnusz napjává egész Székelyföldön.
2021. május 20., 21:012021. május 20., 21:01
Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-hez csütörtök este eljuttatott dokumentumban jelezte, a tanács abból az alkalomból tette e javaslatot, hogy május 22-én száz éve csendült fel először a Csanády György Bujdosó ének című versére Mihalik Kálmán által írt dal. Az SZNT a javaslattal a Homoród-mente Művészetéért Alapítvány (HMA) kezdeményezéséhez és a székelyudvarhelyi önkormányzat erre vonatkozó határozatához csatlakozott.
Izsák Balázs felidézte: a női karra írt mű eredetileg nem himnusznak készült, ám gazdag utóélete során a székelyek és magyarok összetartozás-tudatának kifejezőjévé vált. Ehhez az is hozzájárult, hogy
de az is, hogy a rendszerváltás után elterjedt és énekelt mű egybeforrt a közösség azon vágyával, hogy énekben is kifejezze együvé tartozását, ragaszkodását a székely néphez és Székelyföldhöz.
Hozzátette: mindezt azért, hogy a székely nép és Székelyföld himnusza méltó helyet kapjon az eljövendő nemzedékek identitástudatában.
Az SZNT megemlítette: a pünkösdi ünnepi szentmiséken, istentiszteleteken, általában elhangzik a magyar himnusz mellett a székely himnusz is. Arra kérte a székelyföldi lelkészeket, hogy jelezzék: a székely himnusz éppen 100 éve hangzott el először.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!