Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Kihasználva a törvény hiányosságait, amely nem tesz különbséget a fogyatékosság különböző fokozatai között, egyre több nagyváradi kérvényezi az ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében. Hat év alatt 4,5-szeresére nőtt a fogyatékkal élők számára kiadott parkolókártyák száma, és a tendencia felfelé mutat – irányította rá a figyelmet az Ebihoreanul.ro helyi portál.
2024. április 04., 18:342024. április 04., 18:34
„Jelenleg Nagyváradon 1964 fogyatékkal élőknek szóló parkolókártya érvényes, ebből 313-at 2024 első három hónapjában adtak ki” – nyilatkozta a portálnak Lucian Popa, a városháza ingatlanügyi osztályának vezetője.
Sokan vélik úgy, hogy a fogyatékkal élők számának emelkedése összefüggésben állhat azzal, hogy a 2006/448-as törvényben van egy kiskapu, amely szerint ezek a személyek vagy törvényes képviselőik kérésre parkolókártyát kaphatnak az ingyenes parkolóhelyekre, és „a parkolókártyával rendelkező fogyatékkal élő személyt szállító jármű ingyenes parkolásra jogosult”.
„Egyesek állandóak, mások két év után lejárnak, és meg kell újítani. Jelenleg azonban csaknem 2000 érvényes igazolás van” – mondta az igazgató.
De akár a számok további növekedésére is számítani lehet, hiszen jelenleg 1760 súlyosan fogyatékos személy és 270 személyi asszisztens szerepel az önkormányzat nyilvántartásában, akik valamennyien jogosultak lennének, de nem mindegyikük igényelte a kártyát.
A kártyák száma ugyanakkor meg is háromszorozódhat, ha figyelembe vesszük, hogy Nagyváradon még mindig több mint 3000, a fogyatékosság különböző fokozataiba sorolt személy van – mutat rá a cikk.
„Már kértem a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetségét, tegyen lépéseket a törvény módosítására, hogy ezek a könnyítések csak a kedvezményezettek bizonyos kategóriáira vonatkozzanak, például a súlyos fogyatékkal élőkre, ne pedig az összes igazolvánnyal rendelkező személyre” – idézte a cikk az elöljárót.
Sok az autó, kevés a parkoló
Az önkormányzat nyilvántartása szerint 2023 végén mintegy 120 000 járművet tartottak nyilván Nagyváradon, több mint 1800-zal többet, mint 2022-ben. Durva számítással ez azt jelenti, hogy a városban kijelölt 9370 parkolóhelyre majdnem 13 autó jut, a 21 200 otthoni parkolóhelyre pedig majdnem 6 autó. A megyei kórház közelében egy több mint 500 férőhelyes parkolóház építése van folyamatban, és több mint 200 lakónegyedi parkoló építését tervezik lebontásra kerülő garázsok helyén.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!