2009. február 15., 14:562009. február 15., 14:56
A rendőrség bűnügyi vizsgálatot indított Bartus Gyula marosludasi RMDSZ-tanácsos ellen, akit betöréssel és lopási kísérlettel gyanúsítanak. A 33 éves fiatalember a hét végén egy szovátai családi házba hatolt be, ám pechére a házigazda felébredt és elkergette. Káli Zoltán a Krónikának elmondta, hogy pénteken hajnali fél 5 körül zajra ébredt, és meglepetésére egy gázsprayjel felszerelt, feketébe öltözött álarcos férfival találta szembe magát. A megijedt betörő a bejárati ajtón, üres kézzel rohant ki az emeletes házból. Káli a házától mintegy 150 méterre leparkolt autóig követte, de nem sikerült utolérnie. A gépkocsi rendszáma alapján a rendőrségnek azonban sikerült azonosítania a tettest.
Bartus Gyulát nem csak RMDSZ-es szálak fűzték szovátai kollegájához. Amint Káli Zoltán visszaemlékszik, valamikor másfél, két évvel ezelőtt egy üzletember hozta össze kettejüket. A közös ismerős azért ajánlotta be a szovátai építkezési vállalkozónak Bartust, mert az nyilászárókat gyártott. „Akkoriban azt ajánlotta, hogy amennyiben lehet, tőle vásároljak ajtót-ablakot” – idézte fel első találkozásuk párbeszédét Káli. A hét végi, második talákozás is kötődik a nyílászárókhoz. „A tettes az egyik buktatott fürdőszoba-ablakat nyitotta ki, azon hatolt be. Egyszerű ember képtelen lett volna azt kinyitni, oda szakember kéz kellett” – magyarázta a szovátai tanácsos.
A rendőrségi szembesítés alkalmával Bartus elnézést kért Kálitól, mondván, hogy lényegében nem is hozzá, hanem egy bizonyos Gál Zoltánhoz akart betörni. Hozzátette: tartozásai miatt az illető személy megfenyegette, amiért ő bosszúból rá szeretett volna ijeszteni. „Röhejes mese. Bartus ismert engem, jól tudta mivel foglalkozom” – kommentálta a betörő által mentségként felhozottakat Káli Zoltán.
Bartus Gyula nem volt hajlandó érdembeni választ adni, mondván, hogy a hátában a kés, semmi értelme, hogy a sajtó csak forgassa a sebben. „Bánom, amit tettem” – foglalta össze szűkszavúan.
Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, hogy a történtek után, mely meghökkentette a szervezet vezetőségét, szombaton este úgy döntöttek, Bartustól megvonják a politikai bizalmat. „Ez az ember sem tanácsos nem lehet, de mégcsak RMDSZ-tag sem. A többi már a rendőrség dolga” – szögezte le Szabó. Livia Popa rendőrségi szóvivő elmondta: betörés és lopási kísérlet miatt bűnügyi vizsgálat indult Bartus Gyula ellen, aki szabadlábon védekezhet.
A ludasi vállalkozóról továbbá kiderült, hogy komoly anyagi gondokkal küszködik. Az utóbbi időben csaknem 40 ezer eurós és 70 ezer lejes adósságot halmozott fel.
Az Arad Megyei Törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre és 2,5 millió lejes kártérítésre ítélte azt a férfit, aki tavaly egy aradi áruház parkolójában féltékenységből lelőtt és nyakon szúrt egy másik férfit, élettársát pedig félholtra verte.
A Temes megyei közgyűlés a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűléssel közösen nyújt be pályázatot vissza nem térítendő európai uniós támogatásra a határon átnyúló együttműködés programja keretében.
Havazásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat 11 megyére.
Munkálatok miatt kiásott gödörbe borult egy autó csütörtök reggel Felsőboldogfalva térségében – számolt be a Hargita megyei rendőrség.
Kettős jubileumot ünnepeltek a népzene és néptánc szerelmesei a kincses városban múlt hét végén: 20 éves a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó, és 25 éves a rendezvényt szervező Ördögtérgye Néptáncegyüttes.
A kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom 35. évfordulója alkalmából háromnapos megemlékezést szerveznek a december 13–15. között a Bánság fővárosában.
Néhány ezren vonultak utcára szerdán este Kolozsváron, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a szélsőségesség előretörése, a romániai államfőválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu ellen. Incidenstől sem volt mentes a tiltakozás.
Egy videóval rukkoltak elő az EMSZ Bihar megyei vezető politikusai szerdai nagyváradi sajtótájékoztatójukon, ami állításuk szerint egyértelműen tanúsítja, hogy a június 9-ei önkormányzati választásokon Székelyhídon választási csalás történt.
Minden, a magyarság megmaradása érdekében tett erőfeszítés végső soron azért van, hogy a magyarság meg tudja őrizni kultúráját, és a kultúra őrzésére a nehézségek közepette is pénzt kell fordítani – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.
Az Arad megyei határrendészek 17 szíriai és iraki migránsra bukkantak szerdán egy polisztirénlapokat szállító nyerges vontatóban.