------------
Püspöki találkozó Magyarországon
A Magyarországi Evangélikus Egyház székházában találkoztak az elmúlt héten a magyarországi katolikus, református és evangélikus püspökök. A főpásztorok elemezték a Magyarországon kialakult társadalmi, politikai, morális helyzetet. Emlékeztettek arra, hogy a vezető egyházi fórumok által kiadott nyilatkozatok lényegük szerint összecsengenek, és az igazságot keresve és a megbékélést hirdetve egy irányba mutatnak.
Az egyházi vezetők megegyeztek abban, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából közös ima-istentiszteletet tartanak október 22-én 16 órakor az áldozatok emlékére a budapesti Szent István-bazilikában. A találkozás kiemelkedő pontja volt, amikor az egyházak vezetői közös megállapodást írtak alá az egyházi iskolákban folyó hitoktatásról, ezzel megerősítve a keresztény felekezetek közötti jó együttműködést. Megállapodtak abban is, hogy a katolikus, református, evangélikus egyházak 2008-at a Biblia évének nyilvánítják, és ezzel kapcsolatos gazdag program szervezésére biztatják a helyi egyházközségeket, gyülekezeteket.
------------
Megkezdődött a zsidó újév
Ros Hasána – ez a kifejezés jelenti a zsidó újévet, amely idén szeptember 22-én este köszöntött be. A zsidó naptár szerint tisri hónap elseje és másodika a zsinagógai újév, a zsidó hagyomány szerint a világ és az ember teremtésének évfordulója, amikor az ember teremtett voltára és Istentől való függőségére is emlékeznek. A héber kalendárium szerint Jahve 5767 éve határozta el, hogy megteremti a világot. A Rós Hasána kifejezés szó szerint azt jelenti: az év feje. Ez a lelki számvetés időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre. Mivel a közepesek még kapnak haladékot, hogy megjavuljanak, a hithű zsidók e napon viszszagondolnak az elmúlt évben elkövetett hibáikra, az őket ért kísértésekre. Ugyancsak az újév napján adnak hálát a Mindenhatónak, amiért egész évben megóvta őket a balszerencsétől és a rossztól. A nappal kapcsolatos bibliai előírás a sófár megfújása: ez eredetileg kosszarv, amely az Ábrahám által feláldozni kívánt fia helyett kapott kosra emlékeztet. A zsinagógában a sófár megfújása előtt áldást mondanak, a hívőknek legalább száz hangot kell meghallgatniuk. Rós Hasána után tíz nappal tartják a legnagyobb zsidó ünnepet, a Jóm Kipúrt, ezt az időszakot tíz bűnbánó napnak nevezik, amikor mindennap különleges bűnbánó imákat kell mondani. Jóm Kipúr a nagy megbocsátás napja, amikor Isten feljegyzi az élet könyvébe azoknak a zsidóknak a nevét, akik az új esztendőben is élhetnek.
------------
Röviden
Reformációi és forradalmi emlékhónap
A reformáció és az 1956-os forradalom emlékhónapjává nyilvánította októbert a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – jelentette be csütörtökön Nagyváradon Tőkés László püspök. A hónap során az egyházkerület egész területén, többek között Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Koltón, Érmihályfalván szerveznek különféle rendezvényeket, amelyek célja a nemzeti önazonosság megőrzésének elősegítése. Így az ünnepségsorozat keretében ötvenhatos emlékművet avatnak Nagyváradon és Érmihályfalván, református értelmiségi találkozót szerveznek, és több szimpóziumot is tartanak a forradalom kapcsán.
Vitaest az oktatásról
Oktatási stratégiákról tartanak vitaestet október 10-én este 19 órakor az evangélikus püspökség tanácstermében, a kolozsvári Kossuth Lajos (22 Decembrie 1989) utca 1. szám alatt. A rendezvényen Veres Valér egyetemi adjunktus, Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatónője, Tőkés Elek, a Báthory István Gimnázium igazgatója, Tárkány Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének helyi elnöke és Szabó Gábor tanfelügyelő tartanak előadást. A vitaestet László Attila, a kolozsvári RMDSZ elnöke moderálja, a rendezvény szervezője a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely.
Találkoznak az unitáriusok
Október 7-én, szombaton tartják a magyarországi unitáriusok második találkozóját, a pestszentlőrinci unitárius templomban délelőtt 11 órától. Egy nappal előtte, október 6-án, a Magyarországi Unitárius Egyház és az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége közös elnökségi gyűlést tart.
A pápa is köszöntötte az erdélyi érseket
Jean-Claude Périsset bukaresti apostoli nuncius előterjesztése alapján XVI. Benedek pápa saját kezűleg aláírt levélben köszöntötte a 25 éves püspöki jubileumát ünneplő Bálint Lajost. A gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott érsekének a Szentatya latin nyelvű levélben tolmácsolta jókívánságait, és apostoli áldásában részesítette. Bálint Lajos 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését, egy év múlva pedig II. János Pál pápa őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. A szolgálatot – megromlott egészségi állapota miatt – 1993 végéig vállalhatta.
Ötszáz éve élnek ferencesek Brassóban
Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye Csíkszeredában székelő segédpüspöke lesz a főcelebránsa annak az ünnepi szentmisének, amelyet a ferencesek Brassóban történő letelepedésének 500. évfordulója tiszteletére mutatnak be. A hálaadó szentmisét október 4-én 11 órakor mutatják be a brassói ferences templomban.
Teremtett Világ a kolozsvári tévében
Október 2-án, hétfőn 16.30-kor újra jelentkezik a Román Televízió kolozsvári területi stúdiójának ökumenikus egyházi műsora, a Teremtett Világ. A nézők bepillantást nyerhetnek a nemrég boldoggá avatott Salkaházi Sára, a társadalmi igazságosság apostolának életébe, szó lesz a Szociális Testvérek Társaságának hazai működéséről is. Az áldozatvállaló hitről tanúskodik az a riport, amely a 300 lelket számláló szentmargittai református gyülekezetről szól. Tenger minden – ezzel a címmel látott napvilágot az udvarhelyszéki árvíz krónikája, Fábián Kornélia könyvét úgy mutatják be, hogy nemcsak az elmúlt esztendő megpróbáltatásairól, hanem az összefogásról is képet alkothasson a néző. A műsort egy tanúságtevő portré zárja, az egyetemi tanár házaspár, Berszán István és Lídia vall hitéletéről.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.