Megbüntetik a pedofíliával vádolt püspököt

A Vatikán megbünteti a belgiumi Brugge (Bruges) volt püspökét, Roger Vangheluwét, aki éveken át szexuálisan zaklatta egy unokaöccsét.

MTI

2011. április 15., 08:502011. április 15., 08:50

A Szentszék közölte, hogy a tavaly lemondott püspök nem tölthet be nyilvános papi szerepet. A Vatikán közleménye szerint a püspöknek pszichológiai kezelésen kell átesnie, majd ezután további szankciókra számíthat. Ez az első ismert eset, hogy a Vatikán alkalmazza a katolikus egyházi személyek által elkövetett szexuális bűntettekre tavaly kidolgozott új eljárási szabályt. Ennek értelmében az egyházközség többek közt kivizsgálhatja és megbüntetheti a püspököket, érsekeket, akik szexuális bűntényt követnek el kiskorúakkal szemben, és végső büntetésként akár a papi rendből is kitaszíthatják ezeket.

Vangheluwe volt az első püspöki rangú belga, aki önnön bűne miatt mondott le, nem pedig azért, mert az irányítása alá tartozó egyházmegyében tisztségviselők visszaéléseket követtek el. Megdöbbenést keltett Belgiumban a közelmúltban, hogy az illetékes ügyészségről kiszivárgott: polgári bíróság előtt a volt püspököt nem vonhatják felelősségre, mert bűnei már elévültek. A Vatikán közleménye egyúttal korrigálja a belga püspöki kar hétvégi nyilatkozatát, amely szerint a volt püspök csupán lelki és pszichológiai kezelésre távozott külföldre, és nem tett említést az ügy folytatásáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház