Közel-keleti látogatáson a pápa

Közel-keleti látogatásra készül XVI. Benedek pápa (képünkön): május 8. és 15. között Jordániát, Izraelt és az egyik palesztin területet, Ciszjordániát keresi föl. Jeruzsálemben ellátogat egyebek között a siratófalhoz és a Jad Vasem holokauszt-emlékhelyre. Ciszjordániában elmegy a Betlehem melletti palesztin menekülttáborba is.

MTI

2009. május 08., 13:442009. május 08., 13:44

Ez lesz a 82 éves Joseph Ratzinger legsűrűbb programú, legmegerőltetőbb útja egyházfőként tett eddigi 12 külföldi utazása közül. Huszonöt beszédet mond, négy misét mutat be, és számos más programot bonyolít le a tervek szerint.

A Vatikán igyekezett távol tartani a politikát a pápa szentföldi látogatásától. Maga az egyházfő azt jelölte meg útjának fő céljaként, hogy „kérni akarja az Urat, részesítse a Közel-Keletet az egység és a béke értékes adományában”, és „imádkozni akar a Szentföldön az egész emberiségért”. „Nem politikai, hanem vallási szemüvegen keresztül kell nézni a pápa szentföldi látogatását” – hangsúlyozta a napokban Antonio Franco érsek, apostoli nuncius. „Az utazás egyik célja a térség keresztény kisebbségének bátorítása” – mondta Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár.

A térségben sokan képtelenségnek tartják, hogy politikamentes legyen XVI. Benedek látogatása. Fuád Tual, Jeruzsálem latin pátriárkája szerint a térség annyira átitatódott politikával, hogy bármit tesz vagy mond az egyházfő, mindennek lesz politikai visszhangja és következménye. Victor Batarsze betlehemi keresztény polgármester, a magát marxistának valló Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezet tagja például már előre úgy ítéli meg a pápa palesztin menekülttáborban teendő látogatását, hogy az „politikai nyilatkozattal” ér fel, annak kinyilvánításával, hogy a szentatya az elnyomottak pártján áll.

A Jad Vasemben személyesen is tapasztalhatja az egyházfő, hogy egyik elődje, XII. Pius (1938–58) úgy szerepel ott, mint aki „sem írásban, sem szóban nem tiltakozott a nácik uralma idején zsidók millióinak meggyilkolása ellen”, és „két esettől eltekintve semleges álláspontra helyezkedett”. XVI. Benedek hevesen vitatja ezt a beállítást.

Minden bizonnyal befolyásolja majd a pápai vizit hangulatát az a körülmény is, hogy tíz év alatt sem sikerült lezárni a nehéz tárgyalásokat a Vatikán és Izrael között a katolikus egyház szentföldi javainak jogi státusáról. Aligha merült még feledésbe Izraelben, hogy XVI. Benedek feloldotta az év elején a Szent X. Pius Testvériség négy tradicionalista püspökének kiközösítését, köztük a holokauszttagadó brit Richard Williamsonét, újabb feszültséget idézve elő a Vatikán és a zsidók viszonyában.

A katolikus egyházfőnek számolnia kell azzal is, hogy a 2006-os regensburgi beszéde miatt még mindig dühös muzulmánok esetleg tiltakozó akciókat rendeznek ellene. A katolikus egyházfő egy 14. századi bizánci császárt idézett a regensburgi egyetemen mondott 2006-os beszédében. A bizánci uralkodó azt mondja az idézett részletben perzsa beszélgetőpartnerének, hogy Mohamed próféta „csak rosszat és embertelent” hozott az emberiségnek, amikor meghagyta követőinek, hogy karddal terjesszék az iszlám hitet.

A muzulmánok vallásuk megsértéseként fogták fel, hogy a pápa elővette ezt az idézetet, és heves tiltakozó akciókat rendeztek miatta a világ számos országában. Az izraeli hatóságok a biztonsági erők mintegy nyolcvanezer tagját helyezik készenlétbe a pápa biztonságának szavatolása érdekében.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház