Ezer ifjú, egy iránytű

„De akkor Genézius a tréfát valóságra fordítván, így szólott a császárnak és az egész népnek hallatára: Császár! Egész vitézi sereg! …Mihelyt az elébb testemhez ért a keresztvíz, azonnal láttam mennyből egy kezet reám szállani és mellém fényes angyalokat állani, akik egy könyvből elolvasák minden bűneimet, melyeket gyermekségemtől fogva cselekedtem, azután pedig mind lemosák azzal a vízzel, mellyel tielőttetek megkereszteltettem, és a hónál fehérebbé tettek engemet.” A császár felette igen bosszankodik, az újonnan született feje porba hull. Megesett mindez az Úr 286. esztendejében, Szikszai György debreceni tudós tiszteletes uram tette közkinccsé a Mártírok oszlopában. A mártír komédiás nevét viselő Genézius Társaság évente egyszer, mindig május elseje tájékán, nagyszabású ifjúsági találkozót szervez. Baló Levente, az eddigi igazgató többéves, hűséggel végzett szervezői munkájának koronája és egyben hatytyúdala volt az idei megatalálkozó.

A Kétágú vonzása

Idén április 27–29. között a kolozsvári Kétágú templom és gyülekezete adott otthont a rendezvénynek. Dinamikus, szerteágazó, a társadalom legkülönbözőbb rétegeit is elérő építő munka folyik ebben a közösségben. Adorjáni László és Székely József lelkipásztorok ötletes és következetes vezetésével, valamint a gondnokok, a presbitérium és megannyi önkéntes segítségével szervezett formában visel gondot ez a nem csupán vasárnapi gyülekezet ifjakról és vénekről. Itt folyik a szenvedélybetegséggel küszködők lelkigondozását végző kolozsvári református csoport munkája; a város hajléktalanjai hetente részesülnek itt abban, ami a legfontosabb: jó szóban, befogadó szeretetben; jelentős ifjúsági munka zajlik, a nőszövetség aktív szeretetmunkát végez; az Agnus Rádió is innen indult útjára. Hegyen épült város ez a közösség, mely hirdeti: van megtartatása népünknek, hála a mennyei összetartó erőnek.

Péntek, verőfényes délután, nyüzsgő, színes társaság eleveníti meg a cintermet. Körbesétálok. A templom mögött fertőtlenített, tiszta műanyag vécék sora. Egyik sátor alatt üdítő, kávé kapható. Belépek a százhatvan éves templomba. A hűvös múzeumszag most is megcsap, de másképp, mint korábban annyiszor: gitárzenével, cintányércsörgéssel, dobszóval vegyül, ifjak százai énekelnek. „Kérünk, sziklánk Te légy a hitben, benned bízunk, Isten.” A díszlet sem mindennapi. A csillár alá függesztett, nyilat formázó kartonkonstrukció mintha bizonytalanul mutatná az irányt. A három karzat mellvédjére, meg a szószékre szerelt N-S-V-E betűk, rövid bámészkodás után, értelmezik az enyhén lengedező nyilat; a Függőleges Keresztyén Ifjúsági Konferencia ez évi eseményét az „iránytű” szerepéről való közös gondolkodás határozza meg. Találó a templomtér közepén elhelyezett, sokirányú, rusztikus turistatábla; Honolulutól Vama Veche-ig, Désházától Rómáig, Kolozsvártól Jeruzsálemig mutatja az utat.

Hosszú péntek, naplók, teli kosarak csodája

Egy zilahi lány, Kővári Erzsébet naplóbejegyzése szerint: „A nyitóprogram mozgalmas volt. Ilon és Samu, a rendezvény két konferansziéja szólalt fel, s öt perc múlva már ki is fosztotta a társaságot: bicskát, vizet, gyufát, sőt még Bibliát is elkoboztak... talán túrára gyűjtöttek?”

Horváth Levente hazai missziós lelkipásztor előadásában az ember zsigeri vágyálmáról beszél, mely túlélőtúránkon pillanatig sem hagy magunkra: olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és rossznak tudói (1Móz 3,5). Ez a kísértő hangja volt. Isten szava mást mond: ha eszel a tiltott gyümölcsből, azaz ha átlépsz bizonyos egzisztenciális határokat, melyeket büntetlenül nem léphet át senki, bizony meghalsz. A mindenkori ember – engedetlenségével – meghal Istennel való kapcsolatára nézve. Kilép az élet jegye alól a halál jegye alá. De Isten azt mondja még ebben a helyzetében is: Évát adom neked. Ebben a névben az élet ige cseng vissza. Ádám viszont azt jelenti: föld, por. Isten életet ad a halálban. Éva elfogadja az ígéretet, és elhiszi a hit énekét, amit Ádám énekel: elhiszi a saját nevét. Az ember tragédiájának dramaturgiája szerint Ádám már hiába vetné alá magát a szirtről, a mégis-élet, a tovább-élet már ott lüktet Éva szíve alatt. A folytatódó fizikai élet azonban abban a megígért Messiásban teljesedik ki, aki majd a kígyó fejére tapos. Egy marosvásárhelyi ifis, Vass Csaba naplójából: „Szünet. Majd pedig: aki egy kicsit is jó fejnek tartja magát, elmegy színházba. Másfelől a sznobság is egy életstílus... Visky András: Hosszú péntek. Jó volt. Rendező Tompa Gábor. Dimény Áron, Péter Hilda, Orbán Attila, stb. Mondom, jó volt. Megvolt az esti előadás a templomban is. Fények, feketeruhások, szimbólumok, zene, díszlet, cucc meg miegymás, bakancs, rongy, létra, dobozok és eredetiség. Gratulálok!”

A csoportok újabb és újabb hullámai érkeznek. Sokan bejelentetlenül. A szervezők körmüket rágják. Kilencszázhárom regisztrált résztvevő. Ezenkívül jóval száz fölött van a helybéliek és a környékről érkezők száma. Most bőven van lehetőségük arra, hogy „tudtukon kívül angyalokat vendégeljenek meg.” Mindenkinek jut fekvőhely, és az étel megszaporításának csodáját is átélhetik az aggódók: a szeretet adományaiból megmaradt élelmiszert kosarakban viszik a rászorulóknak.

Puli és ordító Jakab

Hajnali fél kilenckor reggeli, laza program, humor, hangszer- és lélekhangolás. A következő előadót, Nádori Gergelyt, egy budapesti alternatív iskola biológiatanárát sokan ismerik. Arról híres, hogy mindent tud: a baktériumoktól a Tirannoszauroszok természetrajzáig, a Tolkien-regények magyarításának kínjaitól az ugandai filmművészet aktualitásaiig, a Kommunista Kiáltványtól az európai alkotmányig, a Heidelbergi kátétól a Barmeni hitvallásig semmi sem marad rejtve az ő vizsgálódó tekintete előtt. Most pedig azt is megtudhattuk, hogy egy erdei túrán kétéves aranyhajú gyermekével baktatva úgy gondolta: minek a kitaposott, hosszadalmas ösvényen maradni, amikor a cél egyenesbe is vehető. Csakhogy a maga választotta vadon túl meredeknek bizonyult, a bokrok karmai túlságosan élesen martak, Jakab meg ordított. Magunk is gyötrődhetünk, meg mások is szenvedhetnek miattunk, az önfejűségben, dacban, gőgben választott rossz utak miatt. A Szentírás viszont: térkép. Arról beszél, hogy „jó az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat.” (Zsolt 25, 8) Délután több mint harminc különböző program közül választhatnak az ifjak (filmezés, kulturális kiselőadások, barkácsolás, sport, stb.).

Tökéletesen beillik a hangulatba a szintén Budapestről érkezett evangélikus lelkipásztor, Szeverényi János. Nem mai gyerek, de a fiatalok nyelvén beszél. Egy róla készült, kivetített fotón bozontos magyar puli díszeleg a pólóján. „Az Úr az én pásztorom” kezdetű, közismert zsoltárra utalva magyaráz. A puliról. Meg rólunk. Évekig kitűnő fényképészként dolgozott, később fotós-filmes szemét az evangélium szolgálatába állította. Filmetűdöt készített az említett 23. zsoltárról. Kiment terepre. Csörgedező patak mellett ott ballagott a pásztor. De hol a nyáj, kérdi kétségbeesve a városi ember. A pásztor amúgy félvállról, odaszól: „Bogár, hozd ide őket!” És pár perc múlva ott a nyáj. Bogár érti a dolgát. Míg kicsi volt, virágágyások között kellett óvatoskodnia. Itt kerítés, ott kerítés, a lánc is megcsörrent a nyakán. Nem élhette a maga életét, nem lehetett az, ami. Vagy, amilyen okos és hűséges: aki. Aminek/akinek teremtetett. És mi? Helyünkön vagyunk-e? Mert csak a jó Pásztor általi megszólítottságban létezhetünk értelmes módon. Azáltal lehetek sajátos, összetéveszthetetlen én, azáltal tudhatom, hogy belőlem csak egy van, hogy sajátos módon hallom meg az elhívást és a megbízást.

Az esti programban a templomi színjátszás hagyományát figyelemre méltó művészi szinten elevenítette fel a helyi színjátszócsoport. A darab tanúsága szerint a vágyálmát kergető fiatalember mindent odaad – szemét, fülét, hangját – az aranyvárosért. Ám amikor megérkezik, nem élvezhet belőle semmit, de a híres városról is kiderül, hogy huzatos, félelmetes homály. Késő este Berszán tanár úr vetített előadása vezeti az ébereket a hegyek világába.

Fiam, ha hisztizel, elküldelek a templomba!

A vasárnapi istentisztelet rendkívüli élmény a hatalmas és mégis zsúfolt templomban. Székely József lelkipásztor újszülöttet keresztel; a fiatal házaspárral együtt örül a sokaság, imádságban együtt kérünk áldást a kicsi Gergőre. Visky Péter igehirdetése a Római levél alapján szól arról, hogy mit is jelent egymásnak tagjai lenni, miközben különböző képességekkel, lehetőségekkel, talentumokkal rendelkezünk (12, 4-5). Arra rendeltettünk, hogy egy boldog Isten boldog gyermekei legyünk a világban. Az egyházban bizonyára nincs valami rendben, ha adott esetben így nevel az apa: „Fiam, ha hisztizel, elküldelek a templomba!” A templomban levés célja az, hogy élő és eleven templomokká legyünk a világban; hogy a békesség, a hálaadás, a megbocsátás, a feltámadás erejének tereivé váljunk. Az „elme megújulása” éppen azt a váltást jelenti, azt az új irányt, amiről együtt énekeljük: „Miért nem hallgattunk a szóra, mely a béke híre volt,/ Végre itt van már az óra, végre halljuk már a szót.” Amenynyiben halljuk már a szót, védelmünk lesz az útról való lesodródással szemben, amire Simon János, a szervezőcsapat egyik tagja a programfüzetben figyelmeztet: „Mi szeretünk az élet minden területén teljes gőzzel és tövig gázzal hajtani. A sebességgel együtt nő a kockázat is. Nagy sebességnél még fontosabb idejében észrevenni a kanyarokat.” E sorok írója záróimát mond. „Urunk, Krisztusunk, te egykor szent haraggal felforgattad a jeruzsálemi templomot. Most Lelked által, két napra, szent szeretettel forgattad fel ezt a templomot is. Add, hogy hatása ne két napig tartson. Tudjuk, hogy mindez a te néped tisztaságáért és a mi békességünkért történt. Templomaink eleven nyugalmáért.”

A viszontlátásig, egy év múlva. Addig is: figyelmes vezetést!

Visky S. Béla, református teológia tanár