A pápa az elváltakról

Az egyházi esküvő után elvált és polgárilag újraházasodott hívők befogadásáról beszélt Ferenc pápa szerdán az egy hónapos szünet utáni első vatikáni audiencián.

MTI

2015. augusztus 06., 20:322015. augusztus 06., 20:32

Az egyházfő a két hónap múlva kezdődő püspöki szinódus egyik központi témájáról beszélt a szavait hallgató hétezer hívőnek. Kijelentette, hogy az elvált és polgárilag újraházasodott hívők nem részesülhetnek ugyan a szentségekben, de nem szabad úgy bánni velük, mintha ki lennének zárva az egyházból. „Továbbra is az egyházhoz tartoznak” – hangsúlyozta. Úgy vélte, hogy az elvált és újraházasodott hívők helyzetét a szülők válása miatt már egyébként is nehéz helyzetben lévő gyermekeik szemén keresztül kell nézni. Hozzátette, hogy különbséget kell tenni a válást előidéző és az ezt elszenvedő egykori házastársak között is.  Az elvált és újraházasodottak lelkipásztori kísérése az egyik fő témája a családról szóló rendes püspöki szinódusnak, amelyet október 4–25. között tartanak a Vatikánban. Az egyházfő ugyanakkor a férfi és nő közötti házasság védelmét is szorgalmazta a modern kultúra „támadásaival” szemben. Ferenc pápának ez volt a századik beszéde, amelyet a vatikáni audienciákon vagy a vasárnapi imádságok során mondott.


Magyar fiatalok Rómában
A hitből származó erőről és örömről beszélt Ferenc pápa kedd este a római Szent Péter téren a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) találkozóján részt vevő több mint tízezer ministráns fiatalnak, akik között több mint 1600 magyar ajkú is volt. A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) római találkozójára érkezett fiatalok énekkel és imával várták a római Szent Péter téren Ferenc pápát, aki nyitott terepjáróval járta be a teret, és köszöntötte a fiatalokat. Közülük kettő a terepjáróra is felszállt a pápa mellé.  A pápát elsőként Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke köszöntötte. Német nyelvű beszédében elmondta, hogy a szervezet 1962 óta rendezi nemzetközi ministránstalálkozóit Rómában. A mostani találkozóra három kontinens, Európa, Afrika és Dél-Amerika huszonhárom országából több mint tízezer fiatal érkezett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház