Csütörtök hajnalban elindult a Boldogasszony zarándokvonat a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
Két járvány sújtotta év után pénteken hajnalban újra elindulhat a csíksomlyói búcsúba az össznemzeti zarándokvonat, újra erőt meríthetünk magyarságunkból, a találkozásokból.
Kigyulladt csütörtök este egy személyvonat mozdonya a Prahova megyei Sinaia állomásán, több tucatnyi utas – köztük gyerekek – menekült le a szerelvényről – közölte a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Kisiklott egy mozdony csütörtök délután a Hunyad megyei Băniţa és Merişor települések között, a közlekedést mindkét irányban lezárták – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A pályázatok benyújtására megszabott határidőig 19 ajánlat érkezett a Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki–román-magyar határ vasútvonal villamosítására és felújítására – jelentette be kedden Sorin Grindeanu szállítási miniszter.
Halálra gázolt egy 44 éves férfit a vonat a Dengeleg és Szamosújvár közötti szakaszon.
Súlyos esethez száguldó mentőautót gázolt a vonat kedd este Máramaros megyében.
Öt ember meghalt és több mint tíz megsérült egy magyarországi vasúti balesetben, amely kedd reggel történt Mindszent településen – értesült a helyszínen az MTI tudósítója. A mentők tájékoztatása szerint 13 embert kellett kórházba vinni.
Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat június 3-án indul és 6-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten.
Július elsejétől 20 százalékos áremelést irányoz elő a Román Vasúttársság személyszállító ágazatának (CFR Călători) költségvetése, a drágításra azonban még a kormánynak is rá kell bólintania.
Július elsejétől megdrágulhatnak a vonatjegyek, amennyiben a közlekedésügyi minisztérium rábólint a Román Vasúttársaság személyszállító ágazatának (CFR Călători) kérésére.
Halálra gázolt a vonat egy 42 éves férfit keddre virradó éjszaka Kolozsvár és Apahida között – tájékoztatott a Kolozs megyei rendőrség.
Halálra gázolt egy vonat egy 14-15 év körüli fiút kedd reggel a Hargita megyei Ajnád térségében. A hatóságok öngyilkosságra gyanakodnak.
Meghibásodott pénteken reggel a Román Vasúttársaság (CFR) online jegyértékesítési rendszere, jelenleg csak az állomásokon és CFR irodáiban lehet vonatjegyet vásárolni.
Kimenekültek az utasok arról a Regio személyvonatról, melynek működés közben kigyulladt a mozdonya Nagybánya közelében – írta az Agerpres.
Január 10-étől Regio Expres besorolású járatot indít az Interregional Călători vasúti közszállítási vállalat Nagyvárad és Temesvár között, a menetjegy mindössze 24 lejbe kerül.
A vasúti személyszállításban 7%-kal nőtt az utasok száma 2021 első kilenc hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett összesített adataiból.
Másik személynek a negatív PCR-tesztjét mutatta fel a határon két magyar állampolgár – anya és lánya – a Budapestről Brassóba tartó nemzetközi vonaton.