Második mandátumért indul a jövő évi helyhatósági választáson Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, mindezt maga az elöljáró jelentette be egy interjúban.
Nagy megvalósításként büszkélkedtek anno a román hatóságok, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként sikerült uniós forrásokat szerezni az Erdélyt Moldvával majdan összekötő A8-as autópálya két szakaszának megépítésére.
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta 16 kétéltű harcjármű és kapcsolódó felszerelés eladását Romániának 120,5 millió dollár becsült költséggel – jelentette be a Pentagon.
A nagyváradi Szent László téren szombaton kerül sor a harmadik félnapos termelői vásárra Bihar megyei gazdák részvételével. A helyi és a megyei önkormányzat által felkarolt vásárok egész évben folytatódnak.
Több mint 11,3 millió utas fordult meg a romániai reptereken az idei év első felében, ami 26 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, illetve a pandémiát megelőző 2019-es év első felében mért adatokat is túlszárnyalja 5,4 százalékkal.
Erdély egy újabb kényelmes, praktikus, minden igényt kielégítő „szállodaipari gyöngyszemmel” gyarapodott – állapította meg Magyar Levente államtitkár Marosvásárhelyen, a magyar kormány társfinanszírozásával elkészült Hampton by Hilton Hotel avatásán.
Míg a bérbeadásnál alap, hogy – főként az egyetemi központokban – a tanév kezdete előtt pörög jobban a piac, kevesen gondolnák, hogy a lakáseladásnak is van szezonja. Márpedig van, mint ahogy a földterületek értékesítésének is megvan a maga idénye.
Meghalt egy 17 éves fiú Jászvásáron, miután egy éjszaka alatt elszívott két doboz cigarettát és megivott négy energiaitalt. A fiatal az egyik jászvásári egyetem nyári iskolájában vett részt – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Két helyszínen tervez karácsonyi vásárt ebben az évben a kolozsvári önkormányzat, erről szerdai ülésén döntött a kincses város képviselő-testülete. Azt ígérik, mindent lefordítanak majd magyar nyelvre is.
Több hónapos rendszertelenség után naprakésszé vált a háztartási hulladék elszállítása Marosvásárhelyen, a városban és térségében hat nap alatt 1400 tonnányi felhalmozott szemetet gyűjtöttek össze – idézte az új szolgáltató közlését az MTI.
Idén júniusban 44 419 ingatlant adtak el Romániában, 12 780-nal kevesebbet mint egy hónappal korábban – közölte hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
Átadták pénteken a Marosvásárhelyi Református Kollégium új bölcsődéjét, a magyar kormány támogatásával kialakított intézmény a református egyház legnagyobb ilyen jellegű beruházása Erdélyben.
Felújítják a 150 évvel ezelőtt leánynevelő intézetet alapító Szentkereszty Stefánia bárónő tiszteletére épített kápolnát, mely a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Központ udvarán található – közölte Facebook-oldalán Tamás Sándor.
Július 15-étől minden szombaton megrendezik a helyi termelők vásárát a nagyváradi Szent László (ma Egyesülés) téren, ahol a helyi lakosság és az arra járó turisták hagyományos termékeket vásárolhatnak.
A Kolozsvár tőszomszédságában fekvő Kisbács községben szervezik meg a hétvégén a Kolozs megyei termékek vásárát. A háromnapos rendezvényen mintegy harminc kézműves, mezőgazdasági kistermelő és élelmiszer-feldolgozó mutatja be termékeit.
Tizedik alkalommal rendezik meg idén a marosvásárhelyi magyarság ünnepét, a jubileumi Vásárhelyi Forgatagot augusztus 25. és 27. között tartják – jelentették be a szervezők csütörtökön Marosvásárhelyen.
Feljelentést tesz az RMDSZ az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a szélsőségesen nacionalista George Simion AUR-vezér Marosvásárhelyen elhangzott uszító beszéde miatt.
Kossuth Lajos elfogyott regimentjéről, az 1848-as forradalom utóéletéről nyílik kiállítás Marosvásárhelyen a Bernády Házban csütörtökön, az eseményt a Castellum Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum szervezi.