Megfellebbezte az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi tanuló anyja az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium igazgatótanácsának döntését, amellyel eltanácsolták a diákot az iskolából.
Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn a hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.
A „gyalázatos és embertelen” oroszországi merénylet áldozataiért imádkozott Ferenc pápa virágvasárnap a római Szent Péter téren bemutatott mise végén, Ukrajnában pedig a humanitárius katasztrófa szélesedése elkerülését szorgalmazta.
A marosvásárhelyi bíróság pénteki döntése értelmében harminc napra házi őrizetbe kerül az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi diák.
Marcel Ciolacu csütörtök este bejelentette, hogy kiadta elemzésre a kormány illetékes csoportjának a szupermarketek hétvégi bezárására vonatkozó javaslatot, hogy lássa, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Nyárra ismét eléri a teljes kapacitást, többtucat új munkatársat alkalmaz a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát, amelynek Románia legnagyobb földgázfelhasználójaként számos nehézséggel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban.
A romániaiak közel háromnegyede inkább hazai termékeket vásárol, még akkor is, ha azok drágábbak, miközben 62,7 százalékuk úgy véli, hogy a romániai mezőgazdasági termékek ritkábbak a nagyobb kiskereskedelmi üzletláncoknál.
Áldozat és megdicsőülés – A húsvéti ünnepkör népzenei hangjai címmel tartanak fiataloknak szóló, nevelő hangversenyt Marosvásárhelyen az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében.
Május 31-én elkezdődik az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának tervezése – adta hírül Facebook-oldalán Cristian Pistol, a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A pedagógusok és a tanintézetek kiszolgáltatottságára panaszkodik annak a marosvásárhelyi iskolának az igazgatója, amelynek egyik – magyar nemzetiségű diákja – súlyosan bántalmazta osztályfőnöknőjét a hét elején.
Magyar gyermek az a nyolcadikos diák, aki Marosvásárhely legjobb román tannyelvű iskolájában – az anyja jelenlétében és biztatására – lábbal és ököllel esett az osztályfőnöknőjének – értesült a Vásárhely.ma portál.
Szabadlábon van az a 15 éves marosvásárhelyi diák, aki súlyosan bántalmazta az osztályfőnökét az iskolában – hazaengedték, miután lejárt a 24 órás őrizetbe vételét elrendelő határozat.
Kevesebb új lakást adtak át Romániában tavaly, mint egy évvel korábban, amire nem volt példa az elmúlt évtizedben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
Daradics Kingával, az eMAG Magyarország tavaly év végén kinevezett, csíkszeredai származású ügyvezető igazgatójával az e-kereskedelem trendjeiről, a magyar és a romániai piac közötti hasonlóságokról, különbségekről beszélgettünk.
Kétszer is bekísértek a rendőrségre hétfőn egy marosvásárhelyi nyolcadikos tanulót, miután előbb egy szekrényre felmászva obszcén gesztusokkal reagált az egyik tanára felszólításaira.
A Székely Szabadság Napjára szervezett marosvásárhelyi rendezvény és felvonulás szervezői spanyolországi vendégeikkel közösen ismertették kolozsvári sajtóértekezletükön a székelyföldi autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontjukat.
Átadták szombaton Kézdivásárhelyen az első új, korszerű és környezetbarát erdélyi bölcsődét, amelyet az RMDSZ által elindított kormányzati és európai uniós finanszírozási programból építettek.
Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy idén további két, összesen mintegy 30 millió euró értékű beruházás is megvalósul uniós forrásokból a marosvásárhelyi repülőtéren.