Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter minden eddiginél nagyobb konzuli jelenlétet rendelt el a németországi Európa-bajnokságon részt vevő magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésének helyet adó Kölnben.
Ha már annyira divatos manapság, akkor én is coming outolok egyet annak apropóján, hogy Németországban zajlik a most kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság: az 1990-es labdarúgó-világbajnokság óta hosszú évtizedekig a németeknek szurkoltam.
Sigér Dávid már aláírt – jelentette be Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa pénteki Facebook-bejegyzésében.
Igazán elkényeztetve érezhetik magukat az ezredforduló után született fiatal futballszurkolók, hiszen számukra már természetes, hogy – sorozatban a harmadik – Európa-bajnokságon szoríthatnak a magyar válogatottnak.
Szoboszlai Dominik szerint a kiemelkedő csapategység segítheti a magyar labdarúgó-válogatottat abban, hogy minél messzebb jusson a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon.
A jelenleg legjobban jegyzett romániai játékvezető, a nagykárolyi Kovács István magyarázta el a román labdarúgóválogatott tagjainak és a technikai stábnak a játékszabályok legújabb változásait.
Minden mérkőzés eredménye számít, a holnapi nap célja, hogy senki ne szenvedjen sérülést és győzzön a csapat – mondta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Elhalasztják Szoboszlai Dominiknak, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának a május 30-ra tervezett közönségtalálkozóját.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.
Galló Vilmosnak a szövetségi kapitányra tett nyilatkozata profi sportemberhez méltatlan volt a Magyar Jégkorong Szövetség szerint: a csatár bohócnak nevezte Don MacAdamet a románok elleni vereség után a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vizsgálatot indított, mivel a románok ellen 2-1-re elveszített szerdai mérkőzés után Galló Vilmos egy televíziós interjúban bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.
Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.
Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.
Az adidas bemutatta a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott hazai és idegenbeli mezeit.
Dárdai Márton és Vancsa Zalán is bekerült a nyári németországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe a márciusi barátságos mérkőzésekre.
A párizsi olimpiai szereplés jogának kiharcolása a célja Vancsik Leventének a román férfi vízilabda-válogatottal a februári dohai világbajnokságon. A 29 éves, Aradon született kiváló center a csapat egyik legjobbja volt a januári Európa-bajnokságon.
Csányi Sándor szerint a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a jövője a nyári Európa-bajnokságot követően is biztosított a nemzeti csapat élén.